1.0Az Ébredő Fények Templomahttps://feketetoll.cafeblog.huSzabó Károlyhttps://feketetoll.cafeblog.hu/author/sirack1966gmail-com/A boszorkány sok-sok éjszakán át őrizte a gyermek álmát. Ült az ágy mellett, és a Világok Könyvéből olvasott fel a mindig nyugtalanul alvó csecsemőnek. Néha belenyúlt a lelkébe, többször a testébe is - ahányszor csak alkalma nyílt rá. És persze - védte őt. Ő tudta, a gyermek pedig érezte, hogy mekkora szükség van erre. A varázsló legyőzött ellenfeleinek maradék lélek-szilánkjai rátaláltak a kicsire, és állandóan gyötörték. Nem is kérdés, mi lett volna a baba sorsa a boszorkány által éjszakára rábűvölt védőköpeny nélkül.   A nő vágyakozva fürkészte a gyermek arcvonásait. Néha elmosolyodott, mikor egy fintorban, egy aprócska mozdulatban a varázslóra ismert. - Igen, ez Ő! Ó, Istenem, meddig kell még várnom, hogy újra találkozzunk! Időnként beszökött a kisfiú álmaiba - hátha... De hiába - a varázsló még öntudatlanul lebegett a köré font fényburokban a gyermeklélek legmélyebb szegletében, és nem mozdult.   Eltelt három év. A boszorkány befejezte a munkát a fiatal testen. Az aura bezárult. A fiút már  senki és semmi nem érhette el odaátról. Még maga a boszorkány sem. Nem volt értelme hát, hogy tovább maradjon. Más utat kellett keresnie a varázslóhoz. - Isten veled, Szerelmem! A többi már a Te dolgod. Hamarosan újra találkozunk. - súgta az alvó gyermek fülébe, és visszalépett a dimenziókapun át saját testébe.   Hajnalban felment a templomhoz. Ledobta köntösét, és a farakás tetejére ült. - Indulok, Kedvesem! - súgta bele a hajnali fénybe mosolyogva, aztán felkiáltott: - Tűz, tedd a dolgod! És felcsaptak a lángok...   <a href="https://feketetoll.cafeblog.hu/files/2014/05/IMG_159027453308171.jpeg"><img class="aligncenter size-full wp-image-1705" src="https://feketetoll.cafeblog.hu/files/2014/05/IMG_159027453308171.jpeg" alt="IMG_159027453308171" width="600" height="447" /></a>    richhttps://feketetoll.cafeblog.hu/files/2014/01/IMG_248291649566664-150x150.jpeg150150