1.0Az Ébredő Fények Templomahttps://feketetoll.cafeblog.huSzabó Károlyhttps://feketetoll.cafeblog.hu/author/sirack1966gmail-com/A férfi megélt már jobb időket is. Gyermekkorában nem vetette fel  családját a pénz, de mindig volt mit enni, volt ruhája, meleg szobája. Sokszor szeretett volna valami szépet: új játékot, horgászbotot, fényképezőgépet... nem tellett rá. - Ha megnövök, sok pénzem lesz. Mindent megveszek a gyerekeimnek, amit csak kívánnak! Ne legyenek ilyen szerencsétlenek, mint én! - fogadta meg sokszor magának. Aztán felnőtt, és valóban lett pénze. És rájött néhány dologra. Elsősorban arra, hogy soha nem lesz elég pénze, hogy megvegyen mindent, amit szeretne. Sok mindent megadott a gyerekeinek, de úgy látta, azok ezt nem értékelik, nem érzékelik, hogy milyen kivételes életet élhetnek. Nem vették észre a lentieket, csak felfelé láttak: -"Nekik bezzeg erre is telik! Ők bezzeg ide meg oda járnak, megkapnak ezt meg azt!" A vágyak rabjai lettek. Akárcsak ő gyerekkorában. Csak a szint volt - nem is kicsit - magasabb. Később eljött az az idő, amikor összébb kellett volna húzni a nadrágszíjat. - Válság van! - mondták az okosok. Az ügyfelek elmaradtak, nem fizettek eleget, alkudoztak, végül sokan nem fizettek egyáltalán...de ő azért bízott a jövőben. Hiteleket vett fel, hogy vállalkozásukat életben tarthassa, és kielégíthesse családja - nem mindig indokolt mértékű, és a helyzet adta lehetőségekhez képest mindenképpen túlméretezett - szükségleteit. - Hamarosan biztosan jobb lesz! Kitermeljük a törlesztőrészleteket, aztán majd könnyebben élhetünk! - bíztatta magát naponta. De a kétség, a bizonytalanság, a mindennapok tili-tolija, a csekkpasziánsz... szóval az élet hétről hétre egyre szorosabb görcsbe rántotta a gyomrát reggelente. Ráadásul a munkája is egyre elviselhetetlenebbé vált... Egy reggelen aztán nem bírta tovább... és vége lett a munkának, a házasságnak, a családnak... vége lett az addigi életének... ...és egy szép kora őszi napon ott állt a Moszkva téren zsebében harminc forinttal, a szívében pedig egy mázsányi kővel. - Meg kellene halni... - gondolta éppen, amikor egy szakadt ruhás, nem éppen jó szagú kéregető lépett hozzá. - Az Isten áldja meg, tudna adni egy kis aprót? Három napja nem ettem... A férfi mélyen belenézett a koldus szemébe, és nem tudta eldönteni, hogy az igazat mondott-e, vagy nem, de látta benne a végtelen kétségbeesettséget, és látni vélte benne saját jövőjét... Kikotorta a hat darab ötforintost a pénztárcájából, és a másik kezébe nyomta. - Ez az összes pénzem, ezt mind magának adom. Rá se nézett többé a koldusra, nem is tudta, hogy az mit válaszolt, szólt-e egyáltalán valamit. Ő már felfelé nézett. - A Te akaratod legyen meg, ne az enyém, Uram! - mondta magában megadóan. A mázsás kő azonnal eltűnt, és a férfi tovább indult az útján üres pénztárcával - és fénylő, könnyű szívvel.   <a href="https://feketetoll.cafeblog.hu/files/2013/09/IMG_31159139099119.jpeg"><img class="aligncenter size-full wp-image-1070" src="https://feketetoll.cafeblog.hu/files/2013/09/IMG_31159139099119.jpeg" alt="IMG_31159139099119" width="250" height="346" /></a>richhttps://feketetoll.cafeblog.hu/files/2014/05/IMG_220233903289815-150x150.jpeg150150