Tartozom egy dallal
Az éjszaka néha belém ereszti
Fekete bagoly-karmait,
Olyankor sohasem álmodok
Körültáncolnak, belémharapnak
Zsibbasztó szárnyú démonok
Lidércek, belőlem ébredők
Gyilkos vágyakból táplálkozók
Múltamban élő vámpírok
És néha eljön egy fekete angyal
Megáll, és rám néz, és mosolyog
Nem látja néma szenvedésem
Nem érti meg, hogy halott vagyok…
Megszólítom hát, talán megért majd:
Vigyél magaddal hatalmas angyal!
S ő már nevet: – Nem. Nem lehet.
Még tartozol. Tartozol egy dallal.
– Hogy tartozom? Ugyan kinek?
Dalomat senki se érti meg.
Kicsi vagyok, és oly nagy a csend
Kevés vagyok így egymagamban
Daloljon az, ki nálam nagyobb
Sok ember jár erre erősebb hanggal
Vigyél el innét. Vigyél magaddal!-
Ezüstös hangján beszél az angyal:
– Halld a pacsirtát: az vagy, mi ő
A hajnal, az Isten krónikása
Nem lehetsz több és nem lehetsz más
Fekete ködben csillagparázs
Fújd a dalod, hogy nőjön a fény
Fújd a dalod, míg eljön a hajnal
Nem tehetsz mást, nem viszlek el
Még tartozol. Tartozol egy dallal
Most már ordítok: – nem érdekel!
Nem érdekel már semmilyen hajnal!
Pihenni vágyom, aludni mélyen…
Az Isten dajkáló, meleg ölében…
Eleget adtam már, eleget éltem…
Fájjon másnak a kereszthalál…
– És amit rádbíztak, azzal mi lesz? –
kérdi az angyal, s szíven talál.
Tudod, hogy egyedül nem mehetsz
Míg itt a Földön jajongva fáj
Valahol, valami, valakinek
Könnyű lenne a kereszthalál
Itthagynod semmit sem lehet
Te zárod majd a Nagy Kaput
Tiéd a végső lehellet
Te viszed magaddal át a szerelmet.
Csak néz az angyal. Már nem beszél
Iszonytató, amiket mondott…
Ember vajon elbírhatja ezt?
– Te vagy a Mester, ezt ne feledd! –
Még búcsúképpen a hangja visszatér…
Nincs már velem…nincs már itt ő sem
Egyedül olyan sötét az éj…
Az egész Föld várja ölelésem…
Most már tudom: bármilyen késő
Bármire vágyom, bármily nehéz,
Bármilyen sötét az utazásom
Maradni kell még, ölelni kell még…
Nem szabadíthat meg,
Nem visz el az angyal
Remélni kell még, dalolni kell még…
Még tartozom. Tartozom egy dallal.
