A magány dala – újabb régi vers
Holdfényben égnek ezüst tengerek
Hattyúk táncolnak lenn a homokon
Mélykék, sós habok igéznek konokon
De én most nem fürödhetek
Nem tudom, mi hajtja még kongó szívemet
Bezárt fülekkel a Semmit hallgatom
Arcod idézem sápadt alkonyon
Talpam alatt gyűlnek a kilométerek
Az álom az, mi néha nékem ad
S letöri hajnalra a bilincs-magányt
Napsugár dalol ablakom alatt
Bólogat százezer illatos virág
Italuk gyöngyöző szemedből fakad:
Harmatot isznak csillagrózsafák