Versmentés – Önarckép
Állok a tükör előtt
A világ tenyerén állok
Nézd, hogy csorog az üvegen
Üvöltő némaságom!
Szemem barna kő
Mely összetör, ha rád hull
Azúr villámok ölelnek át
Ajkam acélhúr, mosolyom zápor
Agyamban hideg szilíciumlap
Izzad nyikorgó ólomcseppeket
Karmos kezemben virágot őrzök
Kódalmát tépek lyukszalagfáról
Kormos hóarcom elolvad lassan
Üvegszálakat húznak belőlem
Kobaltkék nyomtatott áramkörök…
S álmokat látok egy csillagvilágról
Mely óriási tenyeremen lángol