Versmentés – Napszél
Most Eridanus bíbor napjának szele
Hatol be sejtjeink közé
Agyunkba mélyeszti mérges gyökereit
A jégszívű, borzas félelem
Életünk spóráit emészti fel
A vérünkben cirkáló, éhes alkohol
Gondolatfoszlató, gyilkos tüze elől
Csak elvetélt álmainkba menekülhetünk
De lágy csendet sugárzó párnáink közül
Idegmetsző sikolyok űznek ki reggelente
Sietve magunkra kapkodjuk vágyaink
Csuklónkra kattintjuk az önkéntes bilincset
Elindulunk, hogy szétszórt szellemünk
A civilizáció igájába hajtsuk
Kővé vált csendben húzzuk a jármot
Sikoltva könyörög lelkünk a Szóért
De hangszálainkat átrágta rég a rozsdás idő
S ha néha egy szempárban mégis kigyúl
A Messiás sürgető üzenete
Magára hagyjuk, mint csendes bolondot
Mert fogcsikorgatáshoz szoktatott fülünk
Nem hallja már az ilyen zenét
Küszöbünket átlépni készül
Az Utolsó, Tüzes Pillanat
Mikor velőtrázó sikollyal
Összeforr majd az Emberiség
S kozmikus kínként feszül az égre
A lecsupaszított Földgolyón
Fogát csattogtatva ül
Az örökké élő, újra ítélő
Gyilkos, lángnyelvű, füstszínű csönd