Versmentés – Sötét burok
Sötét burokban élek
Bebörtönzött a tág világ
Farkasfogú démonokká
Váltak az isteni arcok
Gyengéd mosolyok gúnnyá fakulva
Úsznak el az idő folyamán
Fénylő szemekből lézernyaláb vág
Lyukakat éget lelkemen
Rohanni kéne, üvöltve futni
De gúzsba kötnek a bűvös körök
Hátam mögött a Semmi
Csukott szemmel nézem
Hogy szállnak egyre
A színes buborékok
S eltűnnek sorra agyam mély porában
Magához szorít a sötét
Lelkem helyén kusza drótok
Álmaimban felperzselt mezőkön járok
Mögöttem minden híd romba dőlt
Porba fulladt minden forrás
A csillagok is megfakulnak
Ha az égre nézek
A gyurmaarcú istenek
Szemembe vágják, hogy savanyú vagyok
S ecettel locsolnak naponta százszor
A múlt emlékeiből emelt
Gyönge gát átszakadt
S a kétszínű, szennyes szóáradat
Csendben összecsap fejem felett
A visszautasítások örvénye lehúz
Le-lenyom néha egy baráti kéz
Érzem, közeleg a nap
Mikor emlékeimből gyertyát öntenek