A két gyermek a csillagok közt lebegett és Teremtősdit játszott.
Folyton együtt voltak. És folyton a Tejúton lógtak.
Szerettek ide szökni a felnőtt istenek szigorúnak vélt tekintete elől. Nem tudták, hogy azok elől a szemek elől úgysem bújhatnak el sehová.
A fiú így szólt:
– Teremtsünk új világot!
Csettintett egyet. Behúnyta a szemét, egy mélyet lélegzett. Összecsukta két tenyerét. Várt. Valami lüktetni kezdett, fény szűrődött ki ujjai közül.
Szétnyitotta kezeit. A tenyerén egy sárga napocska lángolt. Feldobta maga előtt a térbe. A tűzgolyó lassan úszott az űrben.
A lány boldogan tapsikolt.
– Gyönyörű! Csináljunk hozzá bolygókat!
És elkezdtek kis golyókat alkotni.
Néhányat forró gázokból lehelltek. Másokat csillagporból gyúrtak. Párat vízből formáltak gömbbé.
– Hmmm… unalmasak! – mondta a lány.
A fiú nem szólt semmit.
A tenyerébe vett egy kis csillagport. Vizet kevert hozzá.
Nagyot fújt a keverékre, ami lángra lobbant. Aztán az egészet tűzgolyóvá gyúrta.
A lány is ráfújt egyet. Beburkolta a lélegzetével.
A golyó lassan kihűlt. A fiú elengedte.
Ahogy az új bolygó keringeni kezdett a nap körül, már látták, hogy milyen gyönyörű.
A fiú és a lány varázsigéket mormolt.
– Legyen föld és legyen ég! Legyen tűz és legyen jég!
– Legyen zöld és legyen kék! Legyen lélek az anyagi létben!
És a bolygón megszületett az élet.
És ők ketten gyönyörködtek benne. Elmerültek a nyüzsgő lét csodálatában. Aztán…
Először a fiú tűnt el. A lány riadtan kereste, de nem találta sehol. Aztán őt is vonzani kezdte az általuk teremtett világ…
A felnőtt istenek mosolyogva néztek egymásra.
– Ki mit főzött, egye meg! – nevettek.
Aztán mentek a dolgukra.
És lenn a bolygón elkezdődött a tánc…
