Versmentés – A démon szeme
Meghalt egy gyermek
Meghalt, ki hitte, hogy az álmok
Megfoszthatják a valóságot
Fekete arcaitól
Elhitte azt, hogy a szavak
Csillagokig érnek
Hitte, hogy a gép robaját
Elfojtja az ének
És most halott
Szétporladó testét savas eső
Mázolja szobrokra, falakra
Szavait örjöngő sasok szórják
Szét a megvadult szélbe
Egy magányos sólyom az éjjel sikoltva
Kifacsart szívét ragadja az égre
Tébolyult sziklákon megfagyott a vére
Egy gyermek meghalt bennem
Az Idő lopódzva, láthatatlanul
Nyakába vágta az élet szigonyát
Üveggégéje roppant
S én majdnem elkisértem őt oda
Hol véres darazsak őrzik a csendet
S fekete fényben fürdik a halál
De engem kizárt e gyönyör táj
Szív nélkül maradtam, lelkem
Acéllá kalapálta már a fájdalom
Magam vagyok a Gép
Ki eljött, hogy ítéletet mondjon
E nyomorult anyagi világ felett
A démon szeme vagyok
Ki arra született
Hogy szétzúzza az üvegcseppeket
Robban bennem az energia
Atomjaim fénytelen börtönében
Remegve lapul a világ
Mely elpusztít engem
Saját arcomat temetem
Hullanak rám a hideg rögök
Lézerfogakkal tépem a húsom
Érzem, hogy valakit megölök!