Versmentés – A Város
Hajnalban felzúgnak a gépek
Ablakod a Városra tárod
Helyet foglal elkínzott tüdődben
A porízű szénmonoxid
Beszűkülnek a határok:
A végtelen megtorpan
Városunk ködfalainál
A fakó fény hideg:
Csak felhőkarcolók súlyos
Árnyait vetíti ránk
Múltunk a szent erdőbe vész
De bölcsőnk már csak álmaidban láthatod
Nem véd meg többé jó anyánk
A civilizáció gyilkos csókjaitól
De bármikor hóhérunk lehet
Idegszálainkra kötötték a Várost
Vörös vérsejtekként keringünk
Elmeszesedő ereiben
Néha agyunkban felsír egy sziréna
Elszakad egy húr
A társadalom lantján
Fogaskerekek csattognak valahol
Emberi szívek vonaglanak
A fékcsikorgások ölelésében
A neonlámpák fénye szúr
Vánszorgó villamosok vésnek
Arcunkra gleccsermedreket