Egyszer volt, hol nem volt, nem is olyan régen, karácsonykor éppen, hogy egy pásztor járta a téli erdőt.
Egy tisztáson megpihent, és tüzet rakott, jó nagy tüzet.
A szél ott settenkedett körülötte, és amikor legnagyobb lánggal égett a tűz, kiemelt belőle egy kicsi szikrát.
– Talán a pásztor nem veszi észre…- gondolta.
A pásztor természetesen észrevette, de nem haragudott…sőt…egy kis mosoly jelent meg az arcán.
A kicsi szikra utazott a szél szárnyán, és látta, hogy az erdőben minden dermedten alszik, és a tavaszról álmodik. Nagyon hideg volt…
A kicsi szikra visszagondolt a tűzre, és eszébe jutott valami.
– Tegyél le szél, légy szíves, azon a tisztáson, ott!
A szél letette őt, éppen egy kicsi mohafolt mellé.
A kicsi szikra így szólt a mohához:
– Nagyon hideg van itt. Tavaszig megfagy az egész erdő. Csináljunk tüzet, mi ketten!
A moha összehúzta magát:
– Ugyan, kicsi szikra, hát mekkora tüzet csinálhatnánk mi ketten? Nem érne az semmit. Hagyj engem pihenni tovább!
A kicsi szikra tovább nézelődött. Meglátott néhány madarat a közeli bokrokon.
– Kismadárkák, segítsetek! Adjatok pár pihét a tollaitokból, hogy tüzet gyújthassak, aztán hozzatok gallyakat. Melegítsük fel az erdőt!
A kismadarak mérgesen csiripelték:
– Micsoda? Adjuk oda a tollainkat? Megfagyunk, te ostoba! Hagyj minket békén!
A kis szikra csalódottan elhallgatott. Ekkor egy nyúl bújt ki a bokor alól.
– De jó, hogy látlak, kedves nyúl! Kérlek segíts nekem!
Gyűjtenél egy kis rőzsét a bokrok alól, hogy tüzet gyújthassunk? Megmelegedhetnél Te is! – kérlelte őt.
– Még mit nem! – sírt a nyúl – Aztán majd elkap a medve, és jaj lesz nekem! Hagyj engem élni!
A kicsi szikra szomorúan felugrott a szél szárnyára.
– Repüljünk a medvéhez, kérlek!
A szél elvitte őt a medve barlangjába.
A medve aludt, de a kicsi szikra megcsiklandozta az orra hegyét.
– Ébredj fel, kérlek, Medve Uram! Segíts nekem tüzet rakni. Nagyon hideg van odakinn, megfagy az egész erdő!
-Bánom is én! – bömbölt a medve – én itt a barlangomban kihúzom tavaszig. Hagyj aludni engem!
A kicsi szikra feladta a hiábavaló küzdelmet.
Ismét a szél hátára ült, és elrepült vele egy másik erdő felé. Hogy gyújtott-e tüzet valahol, vagy kialudt szépen…senki sem tudja.
A hideg egyre nőtt, a tavasz még messze volt…
Először a moha fagyott meg, aztán a madárkák, a nyúl…és minden élet szépen sorban az egész erdőben.
Mire megérkezett a tavasz, már csak a medve élt a barlangjában.
Felébredt, és kibújt, hogy élelmet keressen.
De semmit nem talált, hiszen elpusztult minden.
Így hát szépen éhen veszett ő is…
Utolsó gondolata a kicsi szikrához szállt.
– Kicsi szikra, segíts!
De ezt a kicsi szikra már nem hallotta meg.
