Ha hátradőlök, becsukom a szemem, és gondolatban kis darabkáiból összerakom fejemben a világ képét, a Való Villától a szociális érzéketlenségig, a jobb sorsra érdemes közösségi háló divatbemutatós, semmiről csevegős kocsmává züllesztésétől a média lenullázásáig, a plázától az összevizelt aluljárókig, az intézményesített hazug gonoszságtól a bezárt templomajtókig, az anyagba roggyantságtól a “csakazértis szerelem” fel nem vállalásáig, az ítélkezéstől, a projekcióktól az üres, jéghideg magányig… na akkor üvölteni szeretnék, hogy ELÉG MÁR! Na, akkor szeretném egy mozdulattal eltörölni, egy csettintéssel kioltani ezt az egészet. És értem már, hogyan merült fel Istenben az özönvíz gondolata.
Ideje lesz már gyertyát gyújtani.
