Egy ideje azt tapasztalom, hogy a fény felé törekvő emberek kezdik meglátni a másikban a gonoszt. Ülnek kis várukban a falak mögött és lesnek kifelé a lőrésen, mert – ugyebár – a gonosz az jön. Aki egy kicsit is másképp rezeg, mint ők – mint mi – , az már legalábbis gyanús.
Így aztán elszigetelődünk, nem jönnek létre meditációs közösségek, vagy ha létrejönnek, akkor megszűnnek.
Az igazi Gonosz meg jókat röhög rajtunk valahol…
Nem tudom, hogy lehet-e valaki teljesen jó vagy teljesen gonosz, de a szívem azt súgja, hogy nem. Márpedig egy általam nagyra tartott ember azt tanácsolta, hogy a szívünkre hallgassunk ez ügyben (is).
És még azt is súgja a szívem, hogy nem a különbségeket, hanem a közös nevezőt kell keresnünk, ha hatékonyan akarunk cselekedni a gonoszságok ellen.
Ez a közös nevező – keresés, ez a szeretet parancsa – ha ugyan a szeretet parancsol egyáltalán.
Tényleg kíváncsi lennék a véleményetekre, mert itt most elakadt az agyam.
A szívem az nem.
