Még sötét volt, amikor felszállt a buszra.
Nem nézett senkire és nem nézett senki sem rá.
Csak meredt maga elé mosolytalanul, és fejében pörögni kezdett a nap:
munka – csavar csavar mellé… hívás hívás után… számlák… vevők… betegek… vagy éppen hullák…
Aztán a gyerek… meg a vacsora… és a csekkek… meg a parkolócédula… és a mosogatás…
Észre sem vette, és már újra ott állt a buszmegállóban. Alkonyodott éppen.
Lassan elindult a ház felé.
Hirtelen meglátott egy csokrot a sarki bódé előtt a földön.
A lenyugvó nap vörös-sárga fényében felragyogott az a néhány szál virág.
És ekkor benne is felragyogott valami, és rájött…
…igen rájött, hogy az Élet…
Az Élet… az valami más!
