Mostanában gyakran felébredek az éjszaka közepén. Ilyenkor felkelek, és – mivel Kedvesem a legkisebb zajra, fényre, egyéb rendbontásra azonnal felriad – kiülök a konyhába. Ülök és hallgatok, gondolkodom, elmeditálgatok az életünk folyásán. Most is itt ülök tehát, és a tegnapi nap eseményein merengek.
Délutáni falubéli sétánkon egy kedves új és egyben itt “őslakos” ismerősünkkel találkoztunk. Kicsit elbeszélgettünk, és többek között elmesélte, hogy gyerekkorában hová jártak tejért, hol fürödtek a patakban, milyen volt a rét a falu végén. És szeretet volt a hangjában, ahogy ezeket mesélte. Most arra gondolok, hogy bizony nagyon jó útra kelni, ismeretlen tájakat bejárni, egy kicsit itt, egy kicsit ott élni, de talán még jobb otthon maradni.
