Tegyük fel, hogy meghal egy ember, akinek van egy nagy tanyája. Két örököse van. Két fiú. Az egyik fiú erőszakos, a másik meg birkalelkű. Az erőszakos azt mondja a testvérének:
– Mától kezdve ez a föld az enyém. Én húzom a hasznait. Ha enni akarsz, dolgoznod kell nekem. Különben felőlem éhen is dögölhetsz!
A birkalelkű persze morog kicsit, de végül ráhagyja a dolgot, hiszen a másik mindig megvédte őt az idegenekkel szemben. Csak ő bánthatta. Tehát dolgozik, és kap enni, kap ruhát, és alhat az istállóban.
Telik-múlik az idő, a tanya szépen jövedelmez, az erőszakos testvér gazdag lesz, ezer életre való anyagkupacon üldögél, míg a másiknak a ruháján kívül semmije sincs.
Aztán mindkét testvérnek gyerekei, unokái születnek, és ebbe a helyzetbe születnek bele.
És a szüleik elhitetik velük, hogy ez így van jól. Amelyik gyermek esetleg beszélni kezd arról, hogy másként kellene ennek működnie, hiszen az örökség, az örökség. . . Nos, azt a gyereket a legváltozatosabb módszerekkel hallgattatják el.
Vajon mit szólna ehhez a “tekintetes bíróság?
Szerintetek az állam “csak úgy” ad pénzt?
Vagy végre hozzájuthatnak az emberek a jogos örökségükhöz?
Természetesen a földet művelni kell. “Dolgozni” kell.
A közösségben mindenkinek le kell tennie az asztalra valamit.
Ezt akár ki is lehet kényszeríteni, bár az alkotás, a világ arcának formálása, ha valaki ezt a szót szereti, akkor a “munka” az ember lényege. Az Isten az Emberben is Teremtő. ☺
De ha valakiben ez mégsem működik, ő akkor is örökös.
Jár neki az örökrész és annak hasznai. És persze terheit is viselnie kell. Akár az összes örökösnek.
Aki nem akar “dolgozni”, az most is megtalálja a módját, hogy megéljen valahogy.
Erre alapozni az alapjövedelem elleni tiltakozást. . . Rossz karma.
