Merre vezet az utunk?

Ma este az Aldiban vásároltam.
Kb. 6.000 Ft volt a pénztárcámban. A táppénzem maradéka. Nagyon óvatosan vásároltam, de mégis túllőttem a célon: 6.200 Ft.
Kotorni kezdtem a tárcámban, de hiába.
6.080 Ft, és ennyi…

A pénztáros türelmesen várt, aztán udvariasan megkérdezte: mit tegyünk vissza?
Hát nem kívánom senkinek sem, hogy átélje ezt a pillanatot…

De a következőt már igen!
A mögöttem álló férfi megszólalt:
– Mennyi hiányzik?
Aztán a zsebéből előhúzott egy kétszázast, és a pultra tette. Én megköszöntem, és azt mondtam:
– Remélem, találkozunk még, és viszonozhatom!
Csendesen így szólt:
– Ki tudja, merre vezet az utunk. (Vagy valami ilyesmit.)

Vajon miért mondta ezt? Mi lehet az Ő története?
Szívesen meghallgatnám. És meg is írnám.
Azért, hogy meghallgasd. Azért, hogy cselekedj.
Te is tedd meg, amit tudsz.
Nem kell mindenedet odaadnod. Csak azt, ami a szívedben van, és odaadhatod.

Végignéztem a sorban álló embereken. Mindenki mosolygott.

Sok minden futott át akkor az agyamon:
“Istenem,  köszönöm”…
“Szörnyen szégyenlem”…
“Vannak még jó emberek”…
“Hányszor megtettem már én is ezt másokkal”…

Vajon a többiek is érezték azt amit én: a két angyal szárnyának szelét?  A Főnök furcsa mosolyát?

Most itt állok üres zsebbel. És nagyon-nagyon boldogan!

“Köszönöm. Szeretlek.”

Fekete Toll