– Valami születik. Érzem. De kicsoda, vagy micsoda? – kérdeztem Józsitól.
– Persze! Születik, mi? Tudod, mit érzel, haver? Azt a nyóc felest, amit megittál! – dobta be a magáét az angyal.
– Te is érzed? – fordultam a varázslóhoz.
– Én tudom is. De nem mondhatom el. – mosolygott csendesen a mágus.
– Naná, hogy nem! Csak higgyem el megint? Csak úgy vakon bele a micsodába! A francba! Hát mikor láthatok már végre?
– Csak add át magad annak, ami jön. Hát nem mindegy, hogy hívják azt, ami jó? – borzolta össze a hajamat gyönyörű kezével a boszorkány.
– De ott kell lennem a Születésnél. Hogyan segítsek, ha nem tudom, kinek?
– Na, mámeg asziszed, hogy néküled bennmarad? – kotkodácsolt Mari.
– Dorombolj, és kész. A lényeg – a dorombolás! – kuporodott a vállamra Cicuka, és rögtön el is aludt rajta.
– Na, még ez is… – morogtam a számmal, de a szívem azért kifényesedett kicsit. Nem mozdultam. Aludjon nyugodtan!
Ekkor a nap kibukkant a felhők közül, és hirtelen minden világos lett. És végre én is megértettem.
Hát most dorombolunk…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: