Az alma – alma

Munkát keresek. Most már régóta, és most már bármilyet.

Bármilyet, csak valós legyen. Valódi igényeket kielégítő.

Két hónappal ezelőtt találtam egy gyümölcsszedésre invitáló hirdetést, amitől felcsillant a szemem.

Mindig szerettem a szüretelést, rendszeresen jártam építőtáborba, az iskolai őszi munkát egyenesen imádtam.

Rögtön felhívtam a megadott telefonszámot, ahol egy kedves női hang tájékoztatott lelkendezve, hogy pont jókor jelentkeztem, mert a héten indul a munka, majd később tájékoztat a részletekről, ő hív majd, csak várjak.

Vártam én lelkesen, majd egyre kevésbé lelkesen, aztán el is felejtettem az egészet.

Egy hónap múlva Csillagszem rákérdezett:

– Mi van a gyümölcsszedéssel? Nem hívtak fel? Jó lenne, ha megkérdeznéd, mi van!

Na, ez egy nemszeretem dolog, hiszen megmondta a hölgy, hogy ő hív majd, akkor én mit “sürgölődjek”?

Ezen a ponton füleltem le régi vágányokon utazó gondolataimat, és figyelmeztettem magam, hogy én már nem az vagyok, aki ezt gondolja!

Fogtam tehát a telefonomat, és felhívtam a hölgyet, aki kissé ingerülten közölte: megmondta, hogy majd ő hív, a héten indul is a munka, tehát majd hív!

Ez aztán kicsit visszalökött a régi vágányra. Ugye, én tudtam!

Eltelt egy újabb hónap, és egy szép szerelmetes szombat hajnalon megcsörrent a telefonom.

A gyümölcsszedő hölgy volt az. Közölte, hogy hurrá, hétfőn indul is az almaszedés!

Rögtön fellelkesültem, és azonnal meg is beszéltük a randevút egy buszmegállóba hétfő reggel hétre.

Majd jön a busz, és felvesz.

Hétfőn már háromnegyed hétkor ott álltam a megbeszélt helyen, és vártam a buszt.

A busz nem jött – azaz sok busz jött persze arra, de csak a helyijáratok álltak meg a megállóban.

Én türelmes ember vagyok, tehát vártam. Aztán már nem voltam türelmes ember, ezért telefonáltam.

Csak üzenetrögzítő. Először nem beszéltem rá. Másodszor nem beszéltem rá. Harmadszor rábeszéltem.

Elindultam hazafelé. Útközben Csillagszem üzent, hogy neki bezzeg elsőre felvette a hölgy, és közölte, hogy a busz az bizony jött, és majd megkérdezi, mi történt.

Hazaérve rögtön felhívtam én is, akkor ő közölte, hogy én nem voltam ott, ahol ott voltam.

De én ott voltam. Pontosítottuk, abban a megállóban “nem voltam”, ahol kellett.

Na, nem baj, megbeszéltük, hogy majd másnap!

A hölgy megígérte, hogy még aznap felhív, de másnap reggel, mikor beér a busz Miskolcra, akkor aztán mindenképpen.

Nem hívott. Reggel előbb indultam el, így már fél hétkor a megállóban álltam. 

Rögtön írtam is neki egy sms-t, hogy itt vagyok, erre ő is írt egyet, hogy előző nap küldött egy másikat, olvassam el!

Persze, nem küldött semmit sem előző nap, de – miután ezt megírtam neki – most küldött még egyet.

Az sms-ben az állt, hogy aznap nincs munka, csak másnap.

Nyeltem egyet, majd válaszoltam, hogy holnap reggel akkor itt leszek.

Erre már nem jött válasz.

Másnap fél hétkor újra ott álltam a buszmegállóban. “Természetesen” egy busz sem állt meg értem, ezért küldtem egy újabb sms-t, melyben megírtam, hogy itt állok. Na, erre rögtön nem jött válasz.

Nosza, telefonáltam egyszer. Kétszer. Kicsengett, majd üzenetrögzítőre kapcsolt. Nem hagytam üzenetet. Hazajöttem.

Itthon Csillagszem felhívta a hölgyet, aki megint elmondta neki, hogy jött a busz, és piros volt, és én nem voltam ott, ahol ott voltam, és a telefont is már ezért nem vette fel nekem, mert nem voltam ott.

Valóban láttam egy piros buszt, ami elegánsan és lassítás nélkül húzott el az éppen a megállóban tartózkodó kék csuklós mellett, és esze ágában sem volt megállni.

Egyvalami azért csak megállt. Az eszem.

Úgy tűnik ez az alma – alma.