Rossz karma

Varázslók és boszorkányok vagyunk valamennyien ezen a világon.

Bizony, ez így van, ha hisszük, ha nem.

Ha ezt nem fogadjuk el, ha nem élünk ezzel tudatosan együtt, akkor tudatalatti szinten varázsolunk.

Varázsolunk a vágyainkkal vagy a félelmeinkkel – mikor melyik az erősebb.

Aztán rettentően csodálkozunk, hogy már megint mibe keveredtünk – úgymond – ártatlanul.

Pedig ha  kicsit átgondoljuk a dolgainkat, aztán kicsit hagyjuk érni, majd újra ránézünk az életünkre, világosan kirajzolódik a fonal…

Persze, ha megláttuk, akkor már nem bújhatunk az Isten vagy az Ördög, a sors vagy a Végzet háta mögé.

Mert dolgoznak ők, dolgoznak… de csak rendelésre!

Jobb lenne inkább, ha tudatában lennénk az erőnknek, és kordában tartanánk gondolatainkat.

Már az is fekete mágia – és persze karma – ha indulatból rosszat kívánunk valakinek gondolatban, érzésben, szóban – mindegy hogyan.

Még rosszabb, ha ezt úgy tesszük, hogy tudatában vagyunk erőnknek. Netán még fitogtatjuk is.

Fitogtatjuk, mert élvezzük, hogy hatunk a másikra. Irányítjuk, elnémítjuk, megbetegítjük, megterheljük az életét.

Rossz karma. 

Nagyon rossz karma.

És a karma – az karma.

És a karma karma – az elég éles karom.

Nem bújhatsz el előle sehová – az utolér.

Ez nem fenyegetés, csak… karma.