Az Ébredő Fények Temploma

Só és fény Ha elmegyek, reszkető pillák tánca Fogja le szemem S fekete virágok nyílnak A közeli ablakokban Bimbós koromban hajnalonként Friss pára szállt fel barna tengeremről Feszülő felszínén szivárvány dalolt Megirigyelték a vonyító ebek Ezüstbe forduló, fehér fényruhámat S addig forgatták túlhevült agyam Míg kiszáradt tengerem Helyén csak maró só maradt: A félelem Remegve… Tovább »

Folytatom a kamaszkori verseim virtuális térbe költöztetését. Kagylódal Szűntelen üvölt, jajong a szél Széttépi hószínű álmaim Csontjaimon a Halál zenél Lidércfény bolyong lelkem útjain Sugárzó arcát elfedi Nem ragyog rám Örök Anyánk Elhagynak mind testvéreim Kristályszememben alszik a láng De hajamba fonja sugarát A Hold lovag egy éjjelen Ezüstös hangján int felém Légy gyöngykagyló, és… Tovább »

A magány dala – újabb régi vers Holdfényben égnek ezüst tengerek Hattyúk táncolnak lenn a homokon Mélykék, sós habok igéznek konokon De én most nem fürödhetek Nem tudom, mi hajtja még kongó szívemet Bezárt fülekkel a Semmit hallgatom Arcod idézem sápadt alkonyon Talpam alatt gyűlnek a kilométerek Az álom az, mi néha nékem ad S… Tovább »

Megint egy régi vers: Öledben Csillagszem dajkál csillaggyermeket: Öledbe fekszem, úgy alszom el Válladra fonom ólom-kezem Vigyázz rám, kérlek! Nézd: szenvedek! Fojtogatnak lidérckék vizek Súlyos kőtömbök ülnek mellemen Sötét villámok hálnak szívemen Gyötörnek véres reggelek Lágy mosoly játszik arcodon Szemed szikrázó, eleven világ Kisímul izzó homlokom Oly jólesik gondolni Rád: A csillagszél ha Hozzád sodor… Tovább »

Egy “jósvers” kamaszkoromból: Csillagszem Csillagszem dajkál csillaggyermeket Robbannak fényes szupernovák Megosztják velünk az éjszakát Színes szakállú bolygó-szellemek Holdfényben égnek ezüst tengerek Harmatot isznak csillagrózsafák Arany burokban alszik a világ Fölötte csendes, bíbor tűz lebeg… De Androméda nem álmodik Percenként halnak meg csillagok A századik, az ezredik Én minden ködben ott vagyok A fájdalom bennem lakik… Tovább »