Az Ébredő Fények Temploma

Versmentés – Önarckép Állok a tükör előtt A világ tenyerén állok Nézd, hogy csorog az üvegen Üvöltő némaságom! Szemem barna kő Mely összetör, ha rád hull Azúr villámok ölelnek át Ajkam acélhúr, mosolyom zápor Agyamban hideg szilíciumlap Izzad nyikorgó ólomcseppeket Karmos kezemben virágot őrzök Kódalmát tépek lyukszalagfáról Kormos hóarcom elolvad lassan Üvegszálakat húznak belőlem Kobaltkék… Tovább »

Versmentés – Száműzött Kéken derengő anyaméh Lüktető,  színes magzatburok Vöröslőn izzó éjszakák Nyomorult, sárga nappalok Csillagporos éjszakán Ha nézi a távoli Földet Lélekgyógyító ölelés Vérözönt síró hontalanok Szemétre lökött csillagparázs Végtelenített pillanatok Ezüstmadarak szállnak Mint bolyongó, távoli árnyak Tűzre vetített fátylak Úsznak a lélegző tavon Előre köszön az éjnek A lüktető, tavaszi forradalom A Galaxis… Tovább »

Versmentés – A vándor Sötét az út, melyen járok Köröttem üvöltő átkok Hajam holdfény koronázza Ki fogad be éjszakára? Karmok mélyednek nyakamba Koronám lehull a porba Többé nem kaphatok szárnyra Ki fogad be éjszakára? Bántanak a hideg fények Csak az erdőtől nem félek Éji vadnak vagyok társa Ki fogad be éjszakára? Csak egyetlen éjszakára!... Tovább »