Versmentés – Fekete csillagok
Ide jutottál, Emberiség!
Megfojtott gépesített poklod lüktető tüze
Mindaz, mit építettél sokezer év alatt
Egy ördögi percben a fejedre omlott
A dobogó szívek feladták a harcot
Győzött a részecskeszámlálók ketyegése
És most csönd van
Tízezer éves, komor, néma gyász
Kering a Galaxis fölött
Még a Fény is hallgat
Fekete porfelhők mögé bújnak
A rángatózó csillagok
Sűrűn patakzó hidrogénkönnyeiket
Elnyeli az üres Végtelen
Mert évezredekig üres lesz a Kozmosz
Nem fényesíti Értelem
A Tejút megfakult kockaköveit
Nem faggatja senki a sejtelmes Időt
A Föld vörös kísértetként üresen kering
Éjszaka üvölt a nagy fájdalomtól
Majd dajkálni kezdi a kattogó romokat
Senki sem ápolja az őrült hajót
Csak kering, kering magányra ítélve
Míg a nagy természet meg nem szánja egyszer:
A patkányok süket birodalma fölött
Izzó kalciumfelhők torlódnak össze
Hajnalban esni kell a csendes véreső
S a Föld mohón beissza gyermekei testét
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: