... Tovább »
A trón üres
... Tovább »
... Tovább »
... Tovább »
Na, ez az én táblám. Ezt vettem a nyakamba!... Tovább »
Versmentés – A tizenhetedik év Faggatod álmod: hol lesz határod És arra ébredsz: semmit sem értesz Sohasem érzed hová hajt véred Mégis lép lábad. Űznek a vágyak Csillagszem benned tűzcsírát keltet Aranyfüst-lelked fölötted repked Roskatag vének lelkedre lépnek Agyadban tények szíveden lékek Ezüstszál hangod riadtan csapkod Ha jő az éjjel hókristály fénnyel Máskor úgy érzed:… Tovább »
Versmentés – Zuhanás A végtelen felé török ki magamból: Rezgő fénykútra tárom ablakom S a fénykúton át Agyamig süvít a pusztaság Megkövült mosolyok árnya Acélkendőket feszít körém Gyémántpánt csattan homlokomon Lézerbilincs a húsomba vág Tátongó, mocskos torkokon át Apró pontvalómba hullok Szemem az űrből a földre lehajlik Mert meggyűlöltem a csillagokat Kik démonszemekkel ijesztenek rám… Tovább »
... Tovább »
... Tovább »
Lassan magához tért. Valami kaparászást érzett a kabátja alatt. – Aha! Az éhség! – motyogta néma ámulattal – na, gyerünk! Felemelte azt a fránya bal kezet. Mutatóujja hegye vörös fénnyel izzani kezdett… – Haza kellene telefonálni… – gondolta, de aztán megfeledkezett magáról, és a járdára vizelt. Kicsit arrébb csúszott, hogy a pocsolya közepén legyen, és… Tovább »
A tizenkettedik pohár után már nem nagyon tudta, hogy ki ő, hogy került ide és mit is keres itt. Halványan derengett neki valami zűrös munkahelyi szerelmi történet, valami kilakoltatás – vagy száműzetés, de minden olyan borgőzösnek tűnt. Csak egy szó fénylett elhomályosult elméjének éjsötét tábláján: “vacsoraidő”. Lekászálódott hát a bérelt bárszékéről, és elindult az ablak… Tovább »