Hajrá, Kovács néni!

„Hajrá Kovács néni!”

Reiki-karácsony 1999

Riporter: Kedves Társaim!

Él Magyarországon egy ember, akinek a nevét talán mindannyian hallottátok, de eddig még csak kevesen találkoztak vele. Egy szép napon ültünk a klubban, kinyílt az ajtó és belépett közénk Ő!

Most elhoztuk magunkkal, hogy ti is találkozzatok ezzel a döbbenetes jelenséggel: fogadjátok szeretettel Kovács Taksonyné született Szaharin Erzsébetet.

Édes Kovács néni, jöjjön be!

(Kovács néni bejön, leülnek.)

R: Kovács néni 1900. január 1-én született, végigélte a századot…

K: A Századost, azt ismertem! Nagyon fess ember vót…

R: Kovács néni! A századról beszéltem!

K: Ja a század! Valamikor járt hozzám az egész század… szép szál deli legények… de már mostan rég nem vótak…

R: Kovács néni! Az évekről van szó!

K: Mit, lelkem?

R: Az évekről!

K: Na várjál kedveském, előveszem a hallókészüléket…

(Elővesz egy telefont, és belebeszél:) Halló!

(Betűzi a kendőjébe a füle mögé.)

Most mondjad, aranyom!

R: Kedves Kovács néni, csak köszönteni szeretnénk századik születésnapján!

K: Jaj, bogárkám, köszönöm szépen, meg azt is, hogy így törődtök egy szegény öregasszonnyal! Otthon már felém se jön senkise… mióta lelőttem a gázdíjbeszedőt, azóta nem jönnek. Bár azért nem vagyok teljesen egyedül, mert a vízóraleolvasót meg bezártam a pincébe, azt néhanapján megverem azér…

R: Nagyon jó erőben tetszik lenni!

K: Hát igen. De nem vótam én mindíg ilyen jól… két évvel ezelőtt még tolókocsiban toltak volna be!

R: Mi történt azóta?

K: Hát eljárok ebbe a micsodába… no hát, ebbe a Reikiki klubba tapogatásra. Hogy azok ott milyen kedvesek, milyen türelmesek! Mint a kezes bárány! Én mondom aranyból van azoknak a kezük. Színaranyból! Félek is nagyon, nehogy ellopják nekik! Bár az egyiknek riasztó is van már rajta…

R: Milyen riasztó?

K: Rátetováltatta az anyósa arcmását. Hát az nagyon riasztó!

R: Kovács néni, mit szeret a klubban?

K: Hát a teát, azt nagyon szeretem.

Ahogy belépek, mingyár megkínálnak! Azér járok is rendesen, hátha egyszer rum is lesz benne, de eddig még nem vót…

R: Szóval szereti a teát?

K: Imádom, lelkem, imádom… csak a multkor kicsit megfájdult a torkom tőle.

R: Hogyhogy?

K: Fölsértette a tölcsér!…Rendesek ezek a fiatalok, meg takarékosak! Nem égetik a villanyt, gyertyával világítanak. Mondtam is nekik: hiszen nem is láttok! Azt mondták, nyugodjak meg, ők a kezükkel is látnak. Hanem ezt már nem hiszem el!

R: Miért nem!

K: Kipróbáltam! Fölírtam a mellyemre tintaceruzával, hogy: aki ezt elolvassa, kap százezer forintot. Senki se jelentkezett!

No de azér veszélyes ám ez a gyertyázás, egyszer föl is gyulladt egy nadrág… szerencsére éppen benne volt a tüzoltó!

R: Volt víz is?

K: Vizet azt én szoktam vinni, mer mondták, hogy hozzak, de még sose vót jó, amit vittem…

R: Mi volt vele a baj?

K: Hát én azt nem tudom, de amikor odaadom az üveget, jól megmarkolják, nézik egy kicsit, csóválják a fejüket össze-vissza, aztán percekig erősen gondolkodnak, aztán meg visszadják, de sose mondják, hogy mi a baj vele, én meg nem merem megkérdezni. Egy kicsit félek tőlük, az az igazság, olyan vajákosformák…

R: És mit csinál a vízzel?

K: Hát mit, lelkem? Kiöntöm rögtön a csapba. Hát, ha egyszer nem jó, akkor nem jó!

Hanem a kezelés, az mindig nagyon jólesik. Fölfekszek az asztalra, körülállnak mindahányan, aztán jól összetapogatnak mindenfelé. Ritkán csinálnak ilyet már egy öregasszonnyal!

R: És mit tetszik érezni ilyenkor?

K: Büdöset lelkem, Büdöset, mer mindig leveszem a cipőmet.

R: Tanfolyamon volt már?

K: Próbálkoztam már többször is, de sose sikerült.

R: Miért nem?

K: Hát ugye ott mindig aszongyák, hogy menjek ki a rétre, mer ott lesz a Dzsoki…meg azt, hogy vagy lesz rajta kalap, vagy nem…Hát én akkor mindig fölállok, és kimegyek a rétre, mer a Dzsoki, az Dzsoki… bár a Bobbyt jobban szeretem, de mindegy…Na, kimegyek a rétre, de a Dzsoki nem jön, aztán mire visszaérek a tanfolyamra, addigra már hazamennek!

R: És az igaz-e, hogy kinőtt a harmadik füle?

K: Igaz lelkem, igaz, de az nem ám a tapogatástól! Arra kenyőcsöt használtam, ihol van a receptje, fölovasom nektek.

Aszongya: Végy egy icce fekete libagágogást holdtölte napján meg fél akó éjféli trombitaszót, keverd össze alaposan egy doboz akasztott ember koponyáján nőtt rebarbarakonzervvel. Az egészet szűrd át egy jó vastag deszkán, aztán hagyd állni addíg, amig az első húsvét hétfő keddre esik. Akkor kendd be jó vastagon vele mind a három talpadat…

R: De hát nekem nincs is három talpam!

K: Nincs-e? Akkor neked nem is fog használni, lelkem!

R: Ajánlana nekem valami mást?

K: Vannak jóféle füstölőim! Itt van mingyár ez: „A nyugdíjas álma”. Ha ezt meggyujtod, a postás többször is kifizeti a nyugdíjadat.

Vagy itt van a másik: „Húsvéti varázs”. Ha ezt meggyujtod, meglátod a húsvéti nyulat tojás közben.

Végül itt van ez: „Nagypapa zoknija”. Ha ezt meggyújtod, meglátod, mit csinálnak veled a többiek!

R: Luca-szék nincs?

K: Az nincs, de itt van az uram találmánya, a Szabolcs-széke: erre föláll az ember az üzletében, és rögtön meglátja az adóellenőröket!

R: Beszéljünk másról: igaz-e, hogy a falujukban máig élnek bizonyos népszokások?

K: Élnek bizony!

R: Mondana néhányat nekünk?

K: Itt van mingyár a Mikulás-futtatás…

R: Az hogy van?

K: A legények pitymallatkor beöltöznek piros mikulásnak, aztán odaosonnak a lányos ház szénaboglyájához. Eközben a gazda idejekorán kinyitja az istálló ajtaját, hogy ki tudjon jönni a bika…

R: Ezt egyszer én is megnézném! Van még más is?

K: Régen volt szokásban a kakasfejés. A legények pitymallatkor beöltöznek tojóruhába, aztán odaosonnak a lányos ház szénaboglyájához és megfejik a kakast, mielőtt az hármat kukorékol…Ez nagyon szép vót, de mióta divatba jöttek a japán kakasok, már nem csinálják.

R: Miért?

K: Nem fér alájuk a sajtár.

De még mindíg él a dió-beköszöntő.A legények pitymallatkor beöltöznek dióruhába, aztán odaosonnak a lányos ház szénaboglyájához, két ujjuk közt dióval. A leányok beöltöznek diótörőnek, fogják a kalapácsot és az istálló ajtajában állva csukott szemmel megtörik a diót. Ez ritkán sikerül elsőre. A sikertelen kísérletek után a legények beköszönnek az istállóba: „Csókollak galambom, üdvözlöm édesanyádat is!”, vagy valami ilyesmit, nem emlékszem pontosan, már nagyon régen dióztam utoljára…

R: Jósolni szoktak-e ilyentájt?

K: Nagy divat a kenyérjóslás. A leányok pitymallatkor beöltöznek legényruhába, aztán odaosonnak saját ablakuk alá, és fennhangon kérnek egy falás kenyeret. Ha nem tudnak neki adni, abból tudhatja, hogy ha nem megy gyorsan férjhez, hamarosan éhen hal!

R: Kedves Kovács néni, köszönjük, hogy eljött közénk, és még hosszú életet kívánunk!

K: Hát én is köszönöm a sok jót, amit kaptam tőletek, és viszonzásul elmondanák nektek egy újévi köszöntőt, ami mostanában járja a falunkban:

Beköszönt az új év. Én csak azt kívánom:

adóbevallásod nagy minusszal zárjon!

Sokat nézd a tévét, ne kelj korán reggel,

Bandzsi-dzsampingoljál! Ha nem akarsz, nem kell…

Hátsó fogaidról gondoskodjon keféd,

legyen nálad mindíg tisztasági betét!

Zacskós levesektől szép kövérre hízhatsz!

Kutyádnak, macskádnak legyen Csepi, Viszkaz!

Mobiltelefonod szóljon télen-nyáron,

Akkumlátorából ne fogyjon az árom!

Legyen téli gumid, benzined is bőven!

Kerüljön az APEH az új esztendőben!