Ott állt Mari a járdán, de bárcsak ne tette volna…
Gubancos haját lobogtatta a keleti szél. Lobogtatta, lobogtatta, aztán egyszer csak huss…elrepült vele.
– Már úgyis meguntam – vigyorgott a némi jószándékkal azért nőnek nevezhető jelenés, betekintést nyújtva tűzpirosra rúzsozott ajkai mögé.
A fogai legalább szépek voltak. Mind a három.
Testét angol szabású, valaha mélykékre festett kosztüm tépett maradványai borították, hóna alatt egy papagájfejet formázó nyelű esernyőt szorongatott. Lábai előtt a járdán egy rongyszőnyeg táska hevert, zipzárral titkosított belsejéből egy gyerekméretű kézfej és néhány szőke hajtincs lógott ki.
Mari időnként kedvesen bele-belerúgott, amitől a táska nyöszörögni kezdett.
– Egy kis nyugdíj-kiegészítés… – magyarázta a boszi sietve, bár ez senkit se érdekelt.
Viszont a lába, amivel rúgott…na, az nem tűri már a nyomdafestéket!
Józsi megbabonázva nézte, majd a kukák közé hányt egy kicsit, aztán újra nézte…aztán becsukta szemeit egy kis időre, aztán kinyitotta…de a helyzet cseppet sem javult.
– Ezt aztán már nem bírom józanul! – gondolta kicsit hangosabban a kelleténél, és előrántotta belső zsebének rejtekéből a vészhelyzetekre félretett pálinkásüveget.
Derekasan meghúzta, aztán így szólt kínzójához:
– Na, ha már itt vagy, Mari, gyere, igyál egyet! attól legalább elalszol…
Leültek a járdára, és felváltva inni kezdtek.
– No, de tulajdonképpen… – bizalmaskodott Józsi.
– Hazagyüttem – szipogott Mari, bár erre Józsi magától is rájött – hiába…mióta a Fazekas Harry lett a miniszterelnök, nem üzlet már Angliában boszorkánynak lenni. Meg amúgy is… Március!!!
– Hülye vagy, mint régen, Marikám, de hát, ugye, ez nálad alapjárat. Hát odakint nem járt Neked magyar újság?
– Dehiszen! Azér is vagyok itten! Megyek hónapra tapsikálni nyócér! Nincs egy tisztább kokárdád tizenhatodikáig?
– Túrjál magadnak egyet! – döntötte rá a kukák tartalmát a „nőre” Józsi.
– Neked nem is kell?
– Én belül hordom. – fénylett fel egy pillanatra az angyal.
Ennek hallatán az egyik gyűrött újságról integető nyakkendős, de nem úriember-fotó szeme szúrósan szikrázni kezdett. Józsi persze azonnal levizelte, mire a papír lángra lobbant, és gyorsan semmivé vált.
– Hiába, aki egyszer már szent volt… – bólintott elismerően Mari, és elaludt.
Erre a váratlannak éppen nem nevezhető fordulatra aztán az angyal is szárnyai alá dugta a fejét.
Igen, március lett hirtelen. És szakadni kezdett a hó…
(A következő részben: Hugod, a vízió!)
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: