Mari is álmodott.
Álmában egy frissen felavatott amfiteátrum lelátóján ült…azaz, csak ült volna, ha lett volna ülőhely…
De hát nem volt. Sőt még lelátó sem volt, csak állványzat.
Az állványokon körben pálinkaszagú angyalok ültek, kezük ügyében nektáros doboz, wécépapír-guriga, metrófogantyú, rohadt paradicsom, záptojás, döglött macska különböző állagban és színekben, és egyéb, röptetésre alkalmas kellék.
Az amfiteátrum közepén, az éppen csak serkenő pázsiton néhány lefüggönyzött szavazófülke állt, egyelőre érintetlenül.
Mari mellett Józsi bóbiskolt, kezében csúzlival.
Hirtelen egy pufók kölyökangyal tűnt fel az állványok között. Alacsonyan repült, nyakába kis asztalkát akasztott.
– Tessék, tessék! A töki, a szotyi…petárdát tessék…friss a kézigránát…a töki, a szotyi…tessék, tessék!… – rikoltozta repedtfazék hangon.
Józsi felriadt a hangra. Egy csapágygolyóval megtöltötte csúzliját, megcélozta a kis tollast, és lőtt.
Az angyalka hördült egyet, és az állványzat tövénél elszórva heverő malteros vödrök, talicskák és betonkeverők közé zuhant.
Az angyalok kara zúgolódni kezdett.
– Elkezdjük…elkezdjük…elkezdjük! – zengett a kórus egyre hangosabban.
Végül lenn a küzdőtéren megjelent az öt bíró – piros, narancssárga, zöld, és teljesen más színű mezben.
És elkezdődött…
Hosszú sorokban érkeztek az angyalok. Ahogy egyesével beléptek a fülkékbe, felzúgott a nézőtér.
– Hajrá Szegfű!
– Le a Naranccsal!
– Fúj, Ződek!
És csak úgy röpködtek a macskák, a paradicsomok és egyéb, röptetésre alkalmas tárgyak.
Józsi is egészen felébredt már.
– Jók vagytok, Kékek! – ordította magától értetődően.
– Hiszen olyanok nincsenek is! – rúgta oldalba lágyan Mari.
– Hát nem mindegy? – borult a vállára Józsi – ez az egész úgyis csak… zsákbameccske!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: