Az Ébredő Fények Temploma

Ezt főztem ki – hajnali lángos “mire a gyerek felkel” módra

Hozzávalók:

– 1 db közepesen hangos ébresztőóra

– 1 kg mezei liszt (nem vagyok rasszista, de csakafehér!)

– 1 pohár kefir (szamóca nem kell)

– 3 tojás (lehetőleg tollas tyúktól, a struccal vigyázzunk. A  libákkal is!)

– 1 evőkanál só (nem a tévéből)

– 4 dl tej (négylábú tehéntől. A vén kecske nem jó,  mert megnyalja  a   sót!)

– 4 dkg élesztő (nem az ébresztőóra!)

– kevés cukor (kristály, nem nyalóka)

– füstölt sajt (tehát nem kolbász)

– tejföl (…!!)

– 1 l jó erős kávé

– 1 db szilveszteri papírtrombita

– 1 olajjal kikent nájlonacskó

– 1 db macska és/vagy kutya

– 1 db férj és/vagy feleség

 

Na kérem!

Az előkészületeket már előző este tegyük meg: húzzuk fel az ébresztőórát pitymallatra.

Mikor az óra csörög, markoljuk meg jó erősen, és vágjuk földhöz.

Aztán keljünk fel.

Főzzük meg a kávét.

Közben a tejet kis cukorral langyítsuk meg óvatlanul, és morzsoljuk bele az élesztőt.

A lisztet a kotyvalékkal, tojással, kefírrel, sóval vegyítsük, és aztán dagasszunk, dagasszunk, dagasszunk…

Közben alkalomszerűen igyunk a kávéból.

Mikorra már kétszer-háromszor újra felébredtünk, abbahagyhatjuk a dagasztást. A kész művet tuszkoljuk az olajjal lazán kikent nájlonacskóba, majd próbáljunk vele beletalálni a hűtőszekrénybe.

(Általában az a nagy, fehéren derengő folt, ott, a konyha sarkában…)

Arra nagyon vigyázzunk, hogy amikor bezárjuk a hűtő ajtaját, mi ne legyünk benne!

Na hurrá, most alhatunk egy órácskát. De csak ébren. Addig etessük meg a macskát, és/vagy kutyát.

Reszeljük meg a sajtot, vagy reszeltessük meg a férjünkkel és/vagy feleségünkkel – ha éppen van a háznál.

Ha még marad egy-két percünk, szexeljünk egyet valakivel…

Egy óra elteltével vegyük ki a nagy fehér foltból a nájlonacskót.

Hevítsünk olajat az üstben, de ne öntsünk olajat a tűzre.

Kötözzük be férjünk és/vagy feleségünk elreszelt ujjának maradékát.

A gyurmakinézetű masszából szaggassunk, majd nyújtogassunk egészen vékony lapocskákat, majd dobjuk azokat az üstbe.

A Jancsit még ne!!

Közben már megfújhatjuk a szilveszterről megmaradt, bármilyen színű papírtrombitát a gyerek szobájában, vagy csak az ablaka alatt – ízlés szerint.

Mikor kisül az első hajnali lángos, dobjuk be a szobába a macskát, majd süssünk tovább mit sem törődve.

A kész lángosokat kenjük meg tejföllel, szórjuk meg a reszelt sajttal – gondosan eltávolítva belőle férjünk és/vagy feleségünk ujjdarabkáit. Azokat adjuk az és/vagy kutyának.

Ha a gyerek még mindig nem kelt fel, a lángost is adjuk az és/vagy kutya szájába. Majd az beviszi neki.

Ezután feküdjünk vissza aludni.

Jó étvágyat!!

 

1_519_20090629131706_176

Címkék:

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Mobil nézetre váltás Teljes nézetre váltás
Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az nlc-re!