Holdacska tíz éves!

Holdacska – Szabó Flóra Regina, a lányom – néhány óra múlva éppen tíz éves lesz!

Éppen tíz éve történt, hogy Máté fiammal otthon rendezgettük a lakást, és vártuk Holdacska érkezését.

A feleségem akkor már egy hete a kórházban volt, mert a doki megunta, hogy folyton elkésik a vizsgálatokról, és nem engedte haza az egyikről…

Éppen az ablakot tisztítottam, amikor megcsörrent a telefonom.

– Elfolyt a magzatvíz – közölte velem a feleségem.

– Jó – mondtam én gyanútlanul, mintha Holdacska nem a harmadik gyerekünk lenne éppen, hanem az első.

– De jönnöd kell!!! – vigyorgott ő a vonal túloldalán.

Az ám! Nosza, hamar, nyeregbe!!

– Jössz velem, Máté? – kérdeztem fiamtól.

– Jövök! – vágta hóna alá Harry Pottert Máté, a tizenhárom éves nagyfiú.

Mentünk. Ebéd helyett…

A kórházban Mátét szépen leültettem a váróban.

– Te sajnos nem jöhetsz be.

– Ez sokáig is eltarthat ám! – mondta neki a doki, aki őt is a világra segítette egykor, és aki egyébként földim nekem.

Mátét ez nem nagyon zavarta. Kicsit éhes volt ugyan, de – oda se neki! – szépen kinyitotta könyvét, és máris Roxfortban landolt.

Mi meg bevonultunk a dokival a szülőszobába.

Én olyan vagyok, aki szereti látni, mit csinál a szakember a hozzám tartozó dolgokkal, emberekkel, ezért hát a lányaim születésénél is ott kellett lennem. (Sajnos a fiamnál nem volt erre lehetőség.)

A feleségem könnyen szült, Holdacska is iparkodott kifelé szépen, de így is órák teltek el, mire kibújt erre a gyönyörű, de macerás világra.

Először csak a kis feje búbját láttam, aztán egyszer csak hipp-hopp… és már nyomták is a kezembe.

– Megfogja, Apuka? – kérdezték, és én alig mertem ezt megtenni, de aztán arra gondoltam, hogy ha túlélte a születést, én aligha tudok kárt tenni benne…

– Szia, Flóra baba! Én vagyok az anyád férje! – mutatkoztam be neki kisvártatva.

Csak nézett rám a hatalmas, barna szemeivel, és – könyvelőgyerekhez méltón – biztosan elkönyvelte magában:

– Jól van! Az apám egy hülye! 🙂

– Nagyon szeretlek, mert ilyen szép gyerekeket adtál nekem! – mondta a feleségem. (De később azért ezt meggondolta… :-))

Flóra babát az ápoló bedugta a csap alá, és jól megsúrolta egy gyökérkefének látszó tárggyal, majd vért vett a sarkából.

Na, eddig eszembe se jutott elájulni, de ez már mégis csak sok… tiszta horror! De azért talpon maradtam!

Holdacskát inkubátorba rakták, és büszkén toltuk ki őt bemutatni a bátyusnak.

– Nézd Máté, ez itt Flóra baba!

Máté egy pillantást vetett a hugocskájára, majd ennyit mondott:

– Aha! Most már megyünk enni?

Mentünk.

Hát így érkezett meg Holdacska a látható létbe.

Ma éppen tíz éves. Mindenki szereti őt, és ő is szeret mindenkit. Egy igazi kis angyalka – némi krampuszi vonásokkal…

Az én lányom – nagyon! Isten éltesse sokáig!