Hat csípős-savanyú leves múlva Cicukának mégis mehetnékje támadt.
– Na menjünk! – törleszkedett Józsi bajszához.
– Mi van, Plázakandúr – tépte le fejéről a macskát az angyal – nem ízlik a léd?
– Nekem is jár egy kis kikapcsolódás – pislogott ártatlanul Cicuka – kukázni akarok!
– Nekem nyolc. Esetleg fél kilenc – ásított egy gusztusosat Józsi – kaparjuk össze Anyádat!
A kandúr rögtön nekiugrott Marinak, és a vádlijába karmolt. De a boszorkány csak állt földbe gyökeredzett lábbal, már bimbóztak is a fülei, és földig ért a nyála.
– Sehová! Én még ilyen gyönyörűt! Színes, szagos, izeg-mozog, csili-vili, Kacatok Ásza, Iszonyú Pláza! Veszek karácsonyra egyet a gyereknek!
– De Mari, hát nincs is gyereked! – rúgta sípcsonton Józsi.
– Azt is veszek! – gémberedett meg eltökélten Mari – Veszek kettőt!
– Hagyjuk itt – dorombolta Cicuka – majd visszajövünk száz év múlva, kedden!
– Akkor nem érek rá – dünnyögte az angyal, és már mentek is egy kört a forgóajtóval.
Ahogy kiugrottak a túlsó oldalon, máris a Plázában voltak megint.
Megismételték ezt még kétszer-százszor, aztán már meg is unták.
– Bácsi kérem, hogy lehet itt kimenni? – cirógatta meg a kandúr farkával a biztonsági őr orrát.
– Kimenni? Hová? Nincsen semmi a Plázán túl! – húzta meg a fülét a bácsi, aki különben néni volt.
– Hülyeség! Hiszen kintről jöttünk! – akarta mondani Józsi, de totál sötét lett, és fültövön vágta őket a csend…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: