Józsi, a részeges angyal – Karbantartás

A rettenetes, faltól-falig sötétségben csak Cicuka szemei világítottak. Aztán azok is pislákolni kezdtek, és kisvártatva ki is aludtak.

Józsi nem örült ennek igazán, de hamar belátta, hogy ez is jó lesz majd valamire. Csak még nem tudta, mire.

– Na, a francrossebbe, ebben is elemet kell cserélni! – köpött  az angyal fülébe egy tejszagú száj a semmiből.

– Jehova bácsi! – lelkendezett Józsi mérsékelten – Hát mit keres maga itten?

A száj körül lassan derengeni kezdtek egy munkáskülsejű férfi körvonalai.

Csupazsír-csupapor kezeslábasa valaha égszínkék lehetett. Acélbéléses bakancsát túró és némi alvadt tej borította. Homlokába húzott, savótól csöpögő svájcisapkája enyhén foszforeszkált a beléivódott csillagtörmeléktől. Füle mögé egy “CCCP”-feliratos űrrakétát tűzött.

Belekotort a kezeslábas bal zsebébe, és előhúzott egy marék műholdat és egyéb felismerhetetlenné nyomorított űrtörmeléket.

– Nehogymá nincs is elem a zsebemben! – döbbent rá.

– Nézze meg a jobban! – firtatta Józsi.

– Oda csak a szemetet rakom. Van benne egy fekete lyuk.

– Oda se neki, Jehova bácsi, én most elememben vagyok. Fogja, itt van egy! – dugott kettőt az orra elé az angyal.

– Nem kell! – vette el gyorsan az öreg, és Cicuka több értelmet mutató végéhez libegett.

Megemelte a kandúr farkát.

– Na, mi is a kód? – tekergette találomra jobbra-balra, majd ráérzésre megrántotta, mire az letört.

– Nem baj, holnaptól ez a divat… – vigasztalta magát, és az elemet bedugta jó alaposan a néhai farok alatt nyíló nyílásba.

– Öt… négy… három… – számolt ügyesen visszafelé, ahogy az óvodában hallotta, amikor ott javította a dadust, majd egy határozott rúgással eltávolította Cicukát személyes teréből – kettő… egy… most!

Valahonnét a sötétből iszonyú nyávogás, két éles csattanás érkezett, majd Cicuka jobbnak látta, ha ma már nem mutatkozik.

– Itt van ám Mari is! – kárörvendett Józsi.

– Benne már cseréltem – könnyebbült meg Jehova bácsi.

– Hanem Maga? – firtatta most már az angyal.

– Itt szervizelek. Hetente kétszer, vigye el a lila rosseb! – dicsekedett az öreg.

– Dehiszenakkorazjó! Dől a lé befelé! – fintorgott Józsi.

– A büdös francokat… még garanciális!

Erre aztán ittak egyet…kettőt…hármat…de nem fizettek.