Amikor úgy érzed, hogy odaértél… Amikor eldöntöd: eddig, és nem tovább… Amikor halkan szólsz a többieknek: Ti csak menjetek, én már… Amikor a többiek csak szótlanul állnak, majd lehajtott fejjel, lassan elindulnak… Amikor végleg egyedül maradsz… Amikor teljes lesz körülötted a csend… Amikor puhán átölel a béke… … akkor talán megértetted, hogy mit jelent ez… Tovább »
Amikor
Amikor úgy érzed, hogy odaértél… Amikor eldöntöd: eddig, és nem tovább… Amikor halkan szólsz a többieknek: Ti csak menjetek, én már… Amikor a többiek csak szótlanul állnak, majd lehajtott fejjel, lassan elindulnak… Amikor végleg egyedül maradsz… Amikor teljes lesz körülötted a csend… Amikor puhán átölel a béke… … akkor talán megértetted, hogy mit jelent ez… Tovább »
A Rudabányai tó gyönyörű. Eddigi életem egyik legnagyobb élménye volt a partján ülni, és hallgatni a csendet. Úgy éreztem, hogy végre megérkeztem valahová. Úgy éreztem, hogy itt végtelen ideig lehetne élni… Ez a tó egy sebhely. Egy tájromboló tevékenység eredményeképpen született. Egy külszíni bánya területén. Jin és jang. Már megint. Mint mindig… ... 
... 
... 
Nincs az a tegnapi fánk, amit egy kávéhoz meg ne lehetne enni! 🙂 ... 
Mese a királykisasszonyról, akit elrabolt a sárkány Élt egyszer Nekeresd várában egy királykisasszony, akit egy hatalmas sárkány szomorú fogságban tartott. A királykisasszony nehéz vasajtaja előtt hevert a sárkány, úgy őrizte. Jöttek a bátrabbnál bátrabb kalandvágyó ifjak egymás után, hogy megmentsék, de egyiknek sem sikerült. Voltak, akik a vár rémítő külseje láttán már meghátráltak, voltak,… 
Eszter nagyon szerette ezt az öreg, de varázslatos, titkokat bújtató házat. Persze, nem azért, mert úgy hívták, mint régen eltávozott nagymamáját: Sári. Bár, ki tudja… talán egy kicsit azért is. Igen, ő is ilyen rejtélyes volt. Ilyen soha el nem mondható titkokat őrző, mosolygós, és mégis szomorú… hallgatag, és beszédes szemű… Mióta hazaköltözött Párizsból, hetente… 
Egyszer nagyon régen – volt már vagy nyolc-kilenc éve is -, amikor a lányom énekelni kezdett Völler Adélnál, mindenki “Adél nénijénél” – szóval egyszer régen mentem a lányom fellépésére a veszprémi HEMO-ba. Korán érkeztem, de már kiszűrődtek az öltözőből a skálázás szokásos hangjai: lalalala-lalalala… Egyszer csak hirtelen szövege is lett a dalnak, és én döbbenten… 