Az emberek olyan furcsák.
Nézd meg őket reggel az utcán.
Megfigyelted már, hányan mosolyognak? Szinte senki.
Szinte mindenki komor pofával rója az útját, megy onnét, ahol nem érzi jól magát – oda, ahol meg utál lenni…
Tök jó ez, nem? Hát nem.
Hát nem lenne jobb mosolyogva élni? Összefogni, a közös jóra törekedni, ennek megfelelően cselekedni?
Hát nem jobb lenne a szívünkre hallgatni, Beszari Egó Úr hatalmát a szeretet szolgálatába állítani?
Bölcs öreggé válni, bölcs öregekre hallgatni?
De mi csak megyünk lehajtott fejjel, összeszorított foggal, teletojt gatyával – “jobb, ha befogom…” -, ökölnyi gyomorral, másokra bízva életünket, feladva álmainkat – ha voltak álmaink egyáltalán…
Persze, az élet úgyis rövid, “hát nem mindegy, hogyan múlik el?”
Hát… nem!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: