Isten és a kommunizmus

Tegnap a buszon egy ember veszettül káromkodott. Nagyon szidott valakit.

Valami pénzügyi bajuszakadás történhetett.

Emberünk csak mondta, mondta, ontotta magából az átkokat és különféle válogatott fenyegetéseket, de mindig oda lyukadt ki hogy “a piszkos kommunista!”. Abban már nem vagyok biztos, hogy Istent belekeverte-e a dologba, de ez – ugyebár – népszokás.

Hmm…

Bizony, bizony Embertársaim, a kommunizmus nevében rengeteg gyalázatos bűnt követtek el a hatalmon levő “Elvtársak”!

Nagyjából annyit, mint a Szent Inkvizíció az Isten nevében.

De azért azt beláthatjuk, hogy ezeknek a gonoszságoknak nem sok közük volt se az Istenhez, se a kommunizmus eszméjéhez – annál inkább a krampuszhoz.

Ezért nem szeretem, ha valaki a káromkodásába beleszövi az “Isten” vagy a “kommunista” kifejezéseket.

Isten szeretet. Isten gondoskodás. Isten gyógyító erő.

És mi a kommunizmus fő gondolata? Mindenki dolgozzon a közösségért, tegyen a közös asztalra képességei szerint, és vegyen le onnét szükségletei szerint.

Lehetne erre világot építeni? Szerintem lehetne.

Megpróbáltuk. Nem sikerült. Na és akkor mi van?

A gyerek vajon hányszor esik el, mire megtanul járni? Most akkor a Járás maga rossz? Vagy gonosz?

Azt gondolom, hogy a baj az emberek fejében és szívében lapul. Ott dolgozik.

Úgy hívják “okosul”, hogy projekció. Én a tükör köpködésének hívom.

Tehet erről a kommunizmus? Tehet erről az Isten? Szerintem inkább ellene tesz.

Bár adná Isten, hogy egyre több igazán kommunista módon gondolkodó ember járjon közöttünk…

Most jut eszembe hirtelen: hiszen Ő már küldött egy mintát.

Mi meg jól megfeszítettük. Hát… nooooooormááális?!