Mondták már Neked, hogy Te “ilyen”, vagy “olyan” vagy?
És Te mondtad már valakire, hogy “ilyen”, vagy “olyan”?
Gondolkodtál már azon, hogy ez mennyire igazságtalan?
Persze, ha neked mondtak már ilyet, akkor ezt a saját bőrödön is tapasztalhattad.
Biztosan tiltakoztál is ellene, vagy szomorkodtál miatta, esetleg jól megsértődtél – vérmérsékleted szerint – de ez azért csak nem tartott vissza attól, hogy Te meg a másik emberre tégy valamilyen “kedves” megjegyzést… 🙂
Én úgy gondolom, hogy ez a minősítés sohasem lehet igaz. Vagy legalábbis egyoldalú.
Az ember valójában nem “ilyen” vagy “olyan”, hanem “ilyen” is és “olyan” is. Egyszer “ilyen”, máskor “olyan”, aztán rögtön “emilyen”, aztán meg “amolyan”…
Az életünk egy folyó. Maga az örök áramlás, a FOLYtonos változás.
Amikor KÉPET ALKOTUNK egy emberről, valójában az egyetlen kimerevített képkocka csak a milliárdból. Csak egyetlen pillanat az örökkévalóságból.
Ráadásul mi alkotjuk. A mi szemünkkel. A mi nézőpontunkból. Ezért hát ez a kép – ez az “ilyenség”, meg “olyanság” nekünk is szól. Nekünk mutat valamit. Valamit magunkról. Valamit, amit magunkban nem vettünk volna észre.
“- Hiába fürösztöd önmagadban, csak másban moshatod meg arcodat” – írta József Attila, és nagyon igaza volt.
Ezért hát ne ítélkezz, kérlek! Ne címkézz fel másokat!
Vedd észre, hogy mit mutatnak Neked, és köszönd meg szépen a tanítást!
Aztán ússz tovább.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: