Jubilálok.
Száz kilós lettem. Ajajjj!
Nem szeretek száz kilós lenni.
Két hónappal ezelőtt még kilencven voltam. De hát ettem. Mindent megettem, ami nem ugrott el előlem.
Így aztán száz kilós lettem. A fenébe…
Ráadásul itt nálunk, a negyediken súlykorlátozás van. Száz kilósnál nehezebb ember nem lakhat itt.
Baj lesz, ha nem vigyázok!!
Na nem baj, majd nem eszek annyit, és lefogyok szépen.
Csak egy kis teljes kiőrlésű kekszet a reggeli kávéhoz, és egy almát, aztán délig semmi!
Térülök-fordulok. A konyhában is. Megakad a szemem a húsvéti csokinyulakon… de nem! Megállom!
Iszok egy-két pohár vizet… büszke vagyok magamra.
Leülök írni. Kisvártatva eszembe jut, hogy jó lenne egy falatka kolbász… de még mindig nem!
Egyre büszkébb vagyok! (A kolbászt már tegnap megkóstoltam. :-))
Közben zenél a mosógép. Örömében, mert lejárt a műszakja. Megyek teregetni Dóri szobájába.
Megakad a szemem egy csokis dobozon. De nem!!! Iszok egy pohár vizet…
Rettenetesen büszke vagyok!!!
Írok tovább. Elgondolkozva nézem a plafont. Várom a múzsa csókját.
Egy légy sétálgat a plafonon. Arra gondolok hirtelen: vajon milyen íze lehet a légynek?
Na kész!!
Legalább egy kis sajtot eszek. A falatka kolbász mellé. A csokinyúl után…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: