Józsi persze rögtön elaludt a költő zsebében, hiába próbálta az kirázni belőle.
– Na, már megint egy önkényes kabátfoglaló! – morgott a férfi, és megcibálta az angyal tollatlan szárnyát.
Józsi csak úgy, alvás közben rúgott egyet a költőbe, aki erre kiesett kabátjából, beleszédült a vízbe, és elúszott, mint a dinnyehéj.
Józsi szeretett álmodni. Az álmai ugyan pontosan olyan szarok voltak, mint a valóság, de azokból legalább fel tudott ébredni. Józsi tehát most is álmodott.
Álmában újra pelyhes kis angyalfióka volt Jehova bácsi keltetőjében, és – mint minden éjjel – most is a bolygókat kukkolta az Öreg leselejtezett távcsövével, amit az valamelyik távoli galaxisban kukázott ki az űrtörmelékből.
– Jehova bácsi, melyik ez a gyönyörű kék? Ez a legszebb!
– Melyik is? Ja. Az a Föld. Elég szerencsétlen baleset! – dicsekedett a vén kontár rutinból.
– Baleset? Hiszen mind közül ez a legszebb!
– Hát hiszen pont ez az! Jól elcsesztem! Iszonyú drága volt, és ráadásul tartós anyagból!
– De a lakói, ezek a szőrtelenek, mennyi baromságot művelnek vele! Még a végén tönkreteszik!
– Aha, ezért is csináltam őket. Emlékszem, egyszer ott nyaraltam, aztán nagyon megtetszett egy kis csimpánzmenyecske… – érzékenyült el az öreg.
– Na de Jehova bácsi, hát tönkreteszik ezt a drága bolygót! Miért nem adja nekik oda legalább a bolygóhasználati útmutatót?
– Egy párszor már lediktáltam nekik, de ezek vagy süketek, vagy nagyon hülyék, mert folyton vallást csinálnak belőle.
– Majd én odamegyek, és elmagyarázom!
– Na, akkor ide többet be nem teszed a lábadat, fiacskám! Két Örökkévalóságig takarítottam, míg sikerült embertelenítenem a műhelyt!
– De ha sikerülne?
– Akkor majd még meggondolom. De esélytelen. Majomból nem lesz Madonna!
Jocót nem lehetett lebeszélni a dologról. Szárnya alá dugott egy köteg útmutatót, és kiállt a Tejútra.
Nem telt bele három szupernova-villanásnyi idő, és máris egy horpadt lavórban kacsázott a Föld felé.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: