Kisvártatva a kis termetű, éjjeli lámpásként világító rusnya izé Föld körüli pályára állította a lavórt, telefonált egyet haza, majd simán kiborította Józsit az edényből.
Józsi kibontotta szárnyait, és célba vette a helyet, amit már jó előre kinézett magának.
Egy nagy folyó által kettészelt városkára esett a választása – na meg a hóna alól kicsúszó szórólapcsomag.
A papírköteg pontosan egy, a folyóparti hegy tetején álló, égnek emelt kezeiben angyalszárnyat tartó nőalakot formázó szobor fejére esett, majd lepattant annak lábai elé.
Józsit a szobor saját édesanyjára emlékeztette – ő nézett ilyen kétségbeesett tanácstalansággal az égre, mikor először karjaiba vette újszülött fiókáját. (Aztán rögtön el is cserélte őt Jehova bácsival egy tollsöprűre, de ez már egy másik történet.)
Az angyal néhány kört írt le a szobor feje felett, kétszer-háromszor rápottyantott, de aztán megbocsátotta neki a nagy hasonlatosságot.
Röptében felkapta az elhullajtott csomagot, és tovább siklott a túlsó part felé. Végül leszállt egy nagy téren, ahol sok ember cikázott jobbra és balra rendezetlenül és sietve.
Józsi megállt a tér közepén, és dörgő hangon beszélni kezdett:
– Legyetek üdvözölve Földlakók! Táncoljatok és örvendjetek, mert a mai napon véget ér tudatlanságotok! Elhoztam Nektek a Végső Igazságok Tárházát, a boldog és örök élet titkát, a Bolygóhasználati Útmutatót! Gyertek közelebb, és vegyétek el kezeimből azt, mi ősi jussotok!
Az emberek erre a szózatra rögtön még azt se tették az angyallal, amit ő tett a szoborral az imént. A tér galambjai viszont sietve pótolták ezt a mulasztást.
Józsi nem adta fel. Egyesével próbálta a jövő-menő majompofákat levadászni. Eléjük állt és feléjük nyújtotta a papírlapokat – de azok rezzenéstelen arccal kerülték ki őt. Végül egy mosolygó fiatalember elvett tőle egyet – és ugyanazzal a lendülettel összegombócolva a kukába hajította.
Az angyal egyre kétségbeesettebben próbálkozott, végül kitárta szárnyait, így próbálta megállítani az áramló tömeget.
A tömeg persze fellökte őt, és keresztülgyalogolt rajta.
Józsi feltápászkodott, és megragadta egy középkorú nő vállát, majd jól megrázta azt.
– Ébredj fel, az ég szerelmére!
Na, erre aztán kapott a nőtől egy akkora fülest, hogy csillagokat látott, de ettől legalább otthon érezte magát.
A galambok után a verebek is rászálltak Józsira, aki jobbnak látta a közeli bokrok közé húzódni.
Lassan sötétedni kezdett, az emberek és a madarak is elkoptak a térről, csak egy gyanúsan cikázva navigáló egyén közeledett Józsi bokra felé, kezében egy henger alakú tartályt lóbálva.
Ránézett Józsira, legyintett egyet-kettőt, majd az angyal kezébe nyomta az üveget:
– Igyál, bagolykám!
Józsi szájához emelte a butykost, ahogy azt a másiktól látta az imént. Ivott, és rögtön kellemes rókázhatnékot érzett.
– Látod, Tubica, az első feles az igazi! – vágta hátba őt a cimbora, majd tovább tántorgott.
Az angyal ájulás előtti utolsó gondolata az volt, hogy mennyire fontos is lehet egy betűnyi különbség.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: