Egyszer – nem is olyan régen – a Dekortündér leszállt a Földre, hogy rendbe tegye a dolgokat.
Ment, mendegélt faluról városra, és egyszer csak találkozott a Hazugsággal.
A Hazugság ült egy árokparton, és rettenetesen zokogott.
– Mi baj van, kedvesem? – kérdezte a tündér, mert éppen nem volt jobb dolga.
– Szörnyű az életem! Nézd meg a ruhám, milyen szakadt és kopott, alig takar valamit, ráadásul nagyon átlátszó! Mindenki utál engem, az emberek kevesebbre tartanak egy sánta kutyánál, azzal csúfolnak, hogy a Lopás rokona vagyok, az édesanyák is ellenem nevelik a gyerekeiket… ez boooorzasztóóó!!!
– Na, ne sírj már, majd én segítek rajtad! – mondta a tündér, és rögvest hókuszolni kezdett.
Csillivilli-csupaszín köpenyt varázsolt a másikra, feltupírozta a haját, és befújta csillámhajlakkal.
Kifestette az arcát, felépítette a körmeit, kifitosította az orrát, leszívta a felesleges zsírt, és megcsinálta a melleit. Végül derekasan megöntözte drága parfümökkel.
Szó mi szó – a Hazugság nagyon kívánatossá vált.
A Dekortündér elégedetten járta körbe őt, majd lendített egyet pálcájával, és így szólt:
– Abrakadabra, hókusz-pókusz, mostantól pedig legyen a Te neved Marketing!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: