AnyaÉn a reggeli kávéja mellett megtervezte a napot, majd felkeltette Egókát.
– Reggeli után lemegyünk a játszótérre. Ma egy egész órád lesz a játékra, de aztán tennünk kell a dolgunkat! – mondta neki kedvesen mosolyogva.
Egóka is mosolygott, aztán megette mézes-vajas kenyerét és megitta a fél bögre kakaót.
Lenn a játszótéren Egóka önfeledten játszott.
Homokvárat épített, felrúgta a szomszéd kislány vödrét, megcibálta a haját, majd közölte egy szemüveges kisfiúval, hogy erősebb nála, és az apukája is erősebb a fiú apukájánál – szóval elmerült szokásos tevékenységében.
AnyaÉn gyönyörködött fiacskájában, majd egy óra múlva odaszólt neki:
– Egócska, mennünk kell!
Egóka éppen egy kutyakaki-darabot tanulmányozott elmélyülten, ezért meg sem hallotta, amit anyja mondott.
AnyaÉn hagyta még egy fél óráig játszani a gyereket – mert ennyi azért belefér – majd újra szólt neki, most már kicsit hangosabban:
– Induljunk! Dolgunk van!
De Egóka nem válaszolt, tovább cibálta egy öreg bácsi még öregebb kutyájának a fülét.
AnyaÉn odalépett hozzá, és megbökdöste a vállát.
– Itt az idő. Indulunk!
– Nem akarok! – mondta Egóka nyafogósan.
– Sajnálom, nem játszhatsz tovább! – mondta AnyaÉn, és kiemelte a gyereket a homokozóból.
Egóka földhöz verte magát és ordított:
– Játszani akarok!!
AnyaÉn halál nyugodtan megragadta a karját és húzni kezdte a földön. Időnként rávágott a fenekére egyet-egyet.
Egóka rúgott, harapott, karmolt, belekapaszkodott mindenbe, amibe csak tudott, hogy anyja haladási sebességét csökkentse. Ettől persze körmei behasadtak, könyökéről, térdéről lehorzsolódott a bőr, de AnyaÉnt ez sem érdekelte. Ha menni kell, hát menni kell!
Egóka egy idő után rájött, hogy jobb lesz, ha együttműködik, és szépen talpra állt, majd együtt lépegetett AnyaÉnnel.
Ettől persze gyorsabban haladtak, elintézték a dolgaikat szépen sorjában, és délután még maradt idejük fél óra játékra is, ami – ha délelőtt Egóka nem akadékoskodik – lehetett volna egy óra is.
Hát, valahogy így van ez…
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: