Egy üzenet Fekete Istvántól

Mostanában gyakran eszembe jut Fekete István néhány sora:

“Én nem szeretem az erejükben dölyfösködőket, mert tudom, egyszer úgyis elesett és szomorú lesz mindenki. A kemény tekintet: alázatos és révedező lesz, a parancsoló nagy hang: lágy és kérő. Az ököl: kinyújtott, reszkető tenyér… Lám, jó: jónak lenni. Megemelni a kalapot annak is, aki kopott és megfáradt, mert mindent, de mindent visszakap az ember: az ütést is meg a simogatást is.”