Beszélnünk kell.
Arról, hogy hogyan élünk.
Arról, hogy hogyan szeretnénk élni.
Arról, hogy milyen világot teremtünk naponta magunknak.
Arról, hogy mennyire tetszik ez nekünk.
Beszélnünk kell a vágyainkról, a félelmeinkről, az igényeinkről és a szükségleteinkről.
Beszélnünk kell az álmainkról és az úgynevezett “realitásról”.
Beszélnünk kell, mert különben összedől körülöttünk ez a “realitás”, és beköszönt a káosz.
Persze, a káosz is megszüli az új világot. Csak éppen nagyon fáj majd.
Neked is!
Hát én beszélek.
Beszélek az én “realitásomról”.
Arról, hogy én mit látok magam körül.
Látom az anyagi szintű végtelen növekedési vágyat egy véges anyagi világban.
Ez nyilvánvaló őrültség. Beledöglünk. Csak előtte még mindent felzabálunk magunk körül.
Persze, ez így már nem is igaz.
Mindent nem tudunk felzabálni.
De szeretnénk. Megpróbáljuk.
Jobban járnánk, ha megzaboláznánk anyagi vágyainkat. Maradjunk inkább a valódi szükségleteinknél.
A végtelen növekedés a lélek és a szellem dolga.
Bármit és bármekkorát érezhetsz, bármire bármikor gondolhatsz.
Ettől csak gazdagabb leszel. Ettől a világ csak gazdagabb lesz. A mi világunk.
A mi közös világunk.
Mert közösen teremtjük meg a világunkat.
Ezért kell beszélnünk egymással.
Arról, hogy milyen legyen.
Arról, hogy mennyi az “elég”.
Arról, hogy mit tudunk letenni a közös asztalra.
Arról, hogy hajlandóak vagyunk-e közös asztalhoz ülni végre, vagy leszarjuk az egészet, és zabálunk magunknak, magunkban tovább, magunk alá kotorva a maradékot.
Arról, hogy meddig tart a társadalmi felelősségünk, és hol kezdődik a saját dolgunk, amibe senki sem szólhat bele. Persze, akkor innentől ne is várjunk cserébe semmit ezen a téren.
Mindenki véleménye fontos. Nincs kis ember. Nincs nagy ember a többi ember beleegyezése nélkül. Csak ember van.
Szóval kíváncsian várom, hogy valaki hajlandó lesz-e beszélni ezekről a dolgokról.
Van erre igény bennetek, vagy csak én álmodok már megint túl nagyot?
Kedves Marika!
Köszönöm a hozzászólásodat!
Tudom, hogy sokan gondolkodnak, éreznek, cselekednek már úgy, ahogy mi, és még többen vannak, akik szeretnének.
De “hogyan”?
Pontosan ezt a “hogyant” kellene már kitalálnunk. Ez csak társadalmi párbeszéd útján lehetséges, szakemberek (jogászok, szociológusok, mérnökök, mezőgazdászok stb) és laikusok széles körű összefogásával. Ennek szeretnék formát és fórumot találni, vagy talán… teremteni. Ezért írok és osztok, vállalva a nyilvános szerepléssel járó hideget és meleget – vagy éppen a néma csendet. Többnyire az utóbbit.
Örülök, hogy Te megtörted ezt a csendet.
Kedves Szabó Károly! Ha megengeded, tegeződjünk, úgy könnyebb. Köszönöm, hogy megosztottad gondolataidat velünk. Biztos vagyok benne, nem Te álmodsz egyedül olyan világot, ahol szeretet, béke, harmónia, a teremtett világ és az egymás iránti tisztelet létezik, aminek a mozgatórugója az élni és élni hagyás. Nagyon megörültem, hogy Neked is az a véleményed nincs kis ember, nagy ember, netán átlag ember. Ember van! Igen én is így gondolom. Szerintem sokan vágyunk egy élhetőbb világra, csak megtorpanunk a “hogyan” előtt. Azt még meg kell találnunk. Ezért valóban nagyon fontos, hogy megosszuk gondolatainkat egymással és párbeszédet folytassunk. Az embereknek meg kell tapasztalniuk azt, ami most megy végbe a világban, azért, hogy meg tudják fogalmazni maguknak, mi az amire vágynak, mi az amire szükségük van. A gyereknek is mondhatod, hogy ne nyúlj a kályhához, mert megéget! Még is megfogja, mert meg kell tapasztalnia mit jelent az, hogy “megéget”. Persze ez csak egy leegyszerűsített példa, a hangsúly a tapasztaláson van. Hamvas Bélától olvastam valahol, azt írja: a végidőben ezeknek a dolgoknak meg kell történnie, hogy felébredjenek az emberek, ezért ezek MEG VANNAK ENGEDVE. Engem megerősített a hitemben, hogy aki a szeretetet választja, annak eljön az “Aranykor”. Igyekszem a legjobb tudásom szerint a környezetemben úgy cselekedni, ami mindenki javát szolgálja, persze nem mindig sikerül és hibázok, de ebből tanulok, mert én is gyarló ember vagyok. Ezek az én gondolataim és remélem megtisztelsz azzal,hogy elolvasod. Köszönöm. Emberbaráti szeretettel üdvözöllek.