Gyermeknap alkalmából talán érdemes azon elgondolkodni, hogy mit is adunk mi, szülők a gyerekeinknek.
Vagy – ha ez kényelmesebb – azon, hogy mi mit kaptunk a szüleinktől.
Kaptunk féltést, törődést, parancsolatokat, eszméket – de nem mondták meg nekünk – mert lehet, hogy ők sem tudták – hogy bennünk van a Forrás.
Nem mondták meg nekünk, hogy ha erre csatlakozunk, mindent megkaphatunk, amire igazán szükségünk van. Kapunk egy univerzális svájci bicskát, amivel mindent felbonthatunk, mindent kifaraghatunk magunknak szinte bármiből. Kapunk egy belső vezért, aki szintén mi vagyunk.
Valójában ezt még minden gyerek tudja, vagy érzi. Minden gyerek tapasztal valamit a Forrás erejéből. Egyik biztos jele ennek, hogy eleinte minden gyerek szeretetre vágyik a legjobban.
Aztán a felnőttek, akik már nem emlékeznek, a gyerekeiket is jól leszoktatják erről.
Tévé elé ültetjük, agyonszórakoztatjuk őket, tárgyakat veszünk nekik, teletömjük a fejüket felesleges információkkal, közöljük velük az “igazságot”, és azt is, hogy ők rosszul tudnak, vagy még nem tudhatnak dolgokat, de semmi baj, mert itt vagyunk mi, okos felnőttek, és itt vannak a könyvek, és itt van az oktatás és az egyházak, és itt vannak az izmusok, itt vannak nagy és bölcs vezéreink…
Csak gondolkodni, érezni, magukban elmerülni és önmagukban bízni nem tanítjuk meg őket.
Mondhatnám úgy is, ha nem ijednének meg ettől olyan sokan, hogy nem tanítjuk meg őket meditálni.
Nem adjuk kezükbe a Mennyország kulcsát.
Pedig ez lenne az igazi, a legnagyobb ajándék.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: