Néha én is érzem magam úgy.
Néha én is úgy látom, hogy a hétköznapok szarok.
Néha én is a sötétebbik oldalt látom igaznak.
Néha én is odacsapnék…
Néha igen… néhány óráig.
De aztán…
De aztán ráeszmélek, hogy egyszer-kétszer már játszottam ezt. Nem jött be. Nagyon nem.
Nem, mert ez elsősorban nekem nem volt jó. A többieknek meg – mindegy.
Nekem nem jó, mert nem a megoldásokat, hanem a problémákat látom.
Nem jó, mert ezzel a Félelem Farkasát etetem. A Kétségbeesését. A legyőzöttségét.
Ez a Halál előszobája. Elég sötét hely. És ezt már tudom.
Ezért hát hátat fordítok saját magamnak.
Elindulok a fény felé.
Igaz, a fény felé vezető út is lehet néha sötét. Lehet magányos, lehet viharos, lehet hideg.
De akkor is a fény felé vezet.
Meggyújtom tehát a gyertyát a lelkemben. A szeretet, a béke, a hála, az Egység gyertyáját.
És megyek a sötétben boldogan.
Mert vár rám Valaki valahol.
Valahol a Fényben.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: