Mostanában gyakran felébredek az éjszaka közepén. Ilyenkor felkelek, és – mivel Kedvesem a legkisebb zajra, fényre, egyéb rendbontásra azonnal felriad – kiülök a konyhába. Ülök és hallgatok, gondolkodom, elmeditálgatok az életünk folyásán. Most is itt ülök tehát, és a tegnapi nap eseményein merengek.
Délutáni falubéli sétánkon egy kedves új és egyben itt “őslakos” ismerősünkkel találkoztunk. Kicsit elbeszélgettünk, és többek között elmesélte, hogy gyerekkorában hová jártak tejért, hol fürödtek a patakban, milyen volt a rét a falu végén. És szeretet volt a hangjában, ahogy ezeket mesélte. Most arra gondolok, hogy bizony nagyon jó útra kelni, ismeretlen tájakat bejárni, egy kicsit itt, egy kicsit ott élni, de talán még jobb otthon maradni.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: