A karma

A varázsló letette a testét.

Kicsit sajnálta, mert jó kis test volt, sokezer évig híven szolgálta őt.

De a varázsló megszerzett minden Tudást, legyőzött minden sárkányt, megvívott minden háborút – ez a lét számára többet már nem adhatott.

És végül megérkezett a hívás… a Vének hívása.

Büszkén lépett a terembe.

Tudott mindent, értett mindent, ismerte az összes varázslatot. Elégedetten várta hát a jó munka jutalmát.

Az Öreg sokáig nézte őt, és a varázsló egész lényében érezte a tapogató energiacsápokat.

Végül megszólalt:

– Nos, úgy látom, valóban felkészültél. Mindent tudsz – vagy majdnem mindent. Ismered a Varázslatot, sőt, Te magad vagy az. Hamarosan továbbléphetsz…de lenne még itt valami…

Eddig halhatatlanságod tudatában küzdöttél, és tudtad, hogy biztonságban vagy. Ezért aztán nem is nagyon törődtél a körülötted élő halandókkal.

Felégetted földjeiket, leromboltad városaikat, az életüket is elvetted, ha szükséged volt rá. Nem figyeltél a könyörgésükre, nem érdekelt a fájdalom, amit okoztál…

– De Mester – felelt a Varázsló – hiszen őket is halhatatlan lélekkel teremtettem! A halál csak dimenziókapu!

– Én tudom ezt, és Te is tudod. De velük ezt “elfelejtetted” közölni – nyilván érdekesebb volt így a játék. Ezért hát életüket halálfélelemben élik le. Tudod Te azt, hogy ez mit jelent?

A Varázsló hallgatott. Az Öreg folytatta:

– Nos, amíg ezt a hibádat helyre nem hozod, nem engedhetünk tovább.

– Rendben. Visszamegyek, és megmondom nekik, ha kívánod, Mester. Nem nagy ügy…

– Megmondani sajnos nem elég. A kiömlött vért fel kell törölni, a sebeket be kell forrasztani, a félelmet szeretetté kell változtatni. Minden egyes halandót külön-külön kell meggyógyítanod. És nem viheted magaddal a pálcádat, se a gyűrűdet. Nem használhatsz varázslatot.

Neked is a halandók életét kell élned. Hogy megértsd, hogy átérezd, mit cselekedtél. Hogy többé ilyet ne tégy!

Egyedül kell dolgodat elvégezned. Sajnos, mi nem segíthetünk. Csak akkor találkozunk újra, ha megtanultad a leckét. Az egyetlent, amit még nem tudsz. De egyben ez a legfontosabb is, amit meg kell tanulnod.

Azonnal indulnod kell. Most elfelejtesz minket, elfelejted azt is, hogy ki voltál. De a tudásodat újra összeszedheted. Szilánkokként, folyton a jót cselekedve, a visszaszerzett erőt az emberek javára kamatoztatva. Különben sorsod a fájdalom és magány örök tánca lesz.

Ha tudásod végre valóban teljes lesz, felébredsz majd, és visszatérhetsz ide – a jutalomért.

És most…indulás!

Valahol, a Föld nevű bolygón felsírt egy újszülött.

Anyja boldogan ölelte magához, de a kicsi nem tudta abbahagyni a sírást. Szemében mélységes rettenet tükröződött, szívét iszonyú hidegség markolta meg.

A fiú, akiből varázsló lesz egyszer – megszületett.