Hagyaték

Néha szeretném odaadni, amit 50 földi év alatt összegyűjtöttem.

Csak az a baj, hogy nem nagyon tudom szavakba önteni a lényeget.

Újra és újra nekifutok, aztán feladom. 

Hagyom a fenébe.

Aztán újra mocorogni kezd bennem valami valahol.

Aztán arra gondolok, hogy kinek is kell ez? Mit gondolok én?

Aztán… mégis… hátha valakinek mégis segít majd egy-egy szó… néhány gondolat…

De honnét is kezdhetném el?

Talán… a közepén.

Mi is van középen?

Hát a szív.

Nem élheted fél szívvel az életed. Az csak fél élet lesz. Tele félelemmel.

Ezt elég későn értettem meg. Érezni pedig – csak most kezdem. Talán.

A szív az igazi Erő kapuja. A végtelen mélyű kút. Itt kapcsolódhatsz össze a Forrással.

Légy hát bátor, ne hagyd, hogy a félelem felhője eltakarja előled a Napot. Légy elszánt.

Meríts a Forrásból jó nagyot. Ne sajnáld, ne kíméld, ne spórolj az Erővel, hiszen az kimeríthetetlen.

Világíts a szíveddel. Nem tarthatod meg magadnak a Fényt. A Fény mindenkié.

Szeresd a világot. Szeresd az embereket. Vagy legalább… próbáld meg.

Add oda, amid van. Igen, add oda egészen. Ne félj, hogy Neked nem marad semmid.

Mit kezdenél a Valamiddel – egyedül? A Közösség, az Egység nélkül már nem sokáig lesz ember a földön. Olyan törékenyek vagyunk. Annyira sebezhetőek.

Eszembe jutott egy eset.

Egy ideig tagja voltam egy pszichodráma csoportnak.

Oda illett papír zsebkendővel érkezni. Hát nálam mindig volt néhány darab.

Egy alkalommal valakinek nagy szüksége volt rá, odaadtam neki az utolsót, ami a zsebemben volt. Gondolkodás nélkül.

Aztán úgy esett, hogy nekem is sürgős bőghetnékem támadt.

– Nincs zsebkendője? – kérdezte a terapeuta.

– Odaadtam… – mondtam sírva-vigyorogva, hiszen a játékom pont arról szólt aznap, hogy gyerekkoromban is odaadtam mindent – csak hogy a “barátaim” haza ne menjenek, így aztán nekem semmi sem maradt.

A következő pillanatban már legalább három zsebkendőt nyújtottak felém a többiek.

Többet kaptam, mint amennyit adtam. Győztem.

Hát… valahogy így. Segíts, ha tudsz.

És légy bátor. Fedezd fel a világot. Próbálj ki mindent, ami eléd kerül.

Aztán válassz ki valamit, ami a Tiéd. Ne add fel, keresd, amíg meg nem találod.

Válj a mesterévé. Ismerd meg, merülj bele, világítsd át egészen.

Ne sajnáld az erődet. Ne sajnáld a szívedet, ne kíméld a tested, facsard az agyad.

Hidd el, megéri. Én nem hittem el…

Soha semmit ne adj fel félelemből, lustaságból, kényelemből.

Azonnal adj fel mindent, ha ezt súgja a szív.

Használd az eszed is. Jó kis szerszám az agy, de tudd, hogy ki a Főnök.

A szíved legyen az. És legyen a helyén.

Hát… mára ennyi. Sok ez, vagy kevés?

Azt gondolom, hogy nem túl sok.

Azt érzem, hogy egy életre – éppen elég.