Egy magányos élet

Élt egyszer egy ember, sok évvel ezelőtt.

Egy isten háta mögötti faluban hozta Őt világra anyja, aki maga is egyszerű parasztasszony volt. Az ember életének javarészét egy másik eldugott kis faluban töltötte. Egy asztalosműhelyben dolgozott harminc éves koráig,  utána három évig vándorprédikátorként járta a vidéket. Soha életében nem írt egy könyvet sem. Soha életében nem volt irodája.  Soha életében nem volt lakása. Soha  életében nem járt egyetlen világvárosban sem. Ami azt illeti,  szülőfalujától kétszáz mérföldnél távolabb sosem jutott.  Semmi olyasmi nem övezte Őt, ami bármiféle nagyságra utalt volna. Nem voltak bizonyítványai, nem voltak támogatói. Isteni emberségén kívül más köze e világhoz nem volt. Még egészen fiatal volt,  mikor a közvélemény ellene fordult. Barátai faképnél hagyták. Egyikőjük megtagadta. Ellenségei kezére juttatták. Egy tárgyalási színjátékban elítélték. Két rabló társaságában keresztre szögezték. Míg ő a kereszten haldoklott, kínzói sorsot vetettek egyetlen földi javára – köntösére. Mikor meghalt,  egy szánalomból felajánlott sírba fektették.

Tizenkilenc hosszú évszázad telt el azóta, s ma Ő az emberiség központi figurája, az ember fejlődésének vezéralakja. Egyáltalán nem túlzok, ha azt mondom, hogy a föld színét valaha is tipró összes hadsereg, , a tengereket valaha is szántó összes flotta,  valamennyi parlament, mely valaha is  ülésezett, valamennyi király, ki valaha is uralkodott –  mind összevéve  nem volt akkora hatással az emberiségre, mint ez az… EGY, MAGÁNYOS ÉLET.

(Ismeretlen szerző műve, fordította Domján Gábor)