Az Ébredő Fények Temploma

  Józsi egészen összegömbölyödött a hótakaró alatt, és teljesen felkészületlenül álmodni kezdett. Egy hideg hajnali tópartot álmodott magának, ahol valami nagyon büdös szél fújt ritmikusan a jobboldali fülébe. Minden egyéb mozdulatlan volt, és – mint egy kifestetlen kifestőkönyvben – mindennek csak a körvonalai látszottak. Hirtelen a nagy semmiből megjelent a szintén erre a szürreális világra… Tovább »

Ott állt Mari a járdán, de bárcsak ne tette volna… Gubancos haját lobogtatta a keleti szél. Lobogtatta, lobogtatta, aztán egyszer csak huss…elrepült vele. –  Már úgyis meguntam – vigyorgott a némi jószándékkal azért nőnek nevezhető jelenés, betekintést nyújtva tűzpirosra rúzsozott ajkai mögé. A fogai legalább szépek voltak. Mind a három. Testét angol szabású, valaha mélykékre… Tovább »

Józsi, a részeges angyal   Az angyal a bárpultnál ült, mint minden csütörtök este 7:35 és 9:47 között. Előtte kilenc üres pohár. És három teli. – Most már elég! Ezt már nem töltöd belém! – sziszegte a bajsza alól félhangosan, de a bal keze szépen lassan, csendesen már el is indult a következő pohár felé…… Tovább »

Józsi gyorsan levakarta magáról az ölelő kezecskéket. – Na jól van, Popsis Mari, most már térj magadhoz! Szórakozz a Bankos családdal! Hazajöttél? A kislány sértődötten megrázta édesnemes fürtjeit, és a nyakában lógó emberbőr szütyőcskébe kotort. Egy határozott rántással előhúzott belőle egy ütött-kopott, de hajdan jobb napokat is látott, fekete harisnyába bújtatott, arany csengettyűsorral díszített cirokseprűt…. Tovább »

A kedvenc kukája mellett egy valószínűtlenül gyönyörű tünemény lebegett. A felkelő nap vörös-arany fénybe burkolta a hófehér ruhás tündérkét. Göndör ezüst hajfürtjei finoman táncoltak az ébredő szellő ujjai alatt. Alig látható szárnyacskáival belekavart a hideg levegőbe, lábai lassan elérték az aszfaltot. – Szia! Éhes vagyok…adj valamit enni, kérlek? – mondta, és leült a járdára. –… Tovább »

Éjfélre járt az idő. Az angyal a lehető legkisebb méretűre húzta össze magát a reklámújságokból rögtönzött takarója alatt. Fejét egy megkopott kötésű Bibliára hajtotta. A könyv nem volt túl vastag, a lapok jó részét már régen kitépte belőle. Szükség törvényt bont… Aludt az angyal, és álmában motyogott a kifent magyar bajusza alatt: –  Köpöd ki… Tovább »

Lassan magához tért. Valami kaparászást érzett a kabátja alatt. – Aha! Az éhség! – motyogta néma ámulattal – na, gyerünk! Felemelte azt a fránya bal kezet. Mutatóujja hegye vörös fénnyel izzani kezdett… – Haza kellene telefonálni… – gondolta, de aztán megfeledkezett magáról, és a járdára vizelt. Kicsit arrébb csúszott, hogy a pocsolya közepén legyen, és… Tovább »

A tizenkettedik pohár után már nem nagyon tudta, hogy ki ő, hogy került ide és mit is keres itt. Halványan derengett neki valami zűrös munkahelyi szerelmi történet, valami kilakoltatás – vagy száműzetés, de minden olyan borgőzösnek tűnt. Csak egy szó fénylett elhomályosult elméjének éjsötét tábláján: “vacsoraidő”. Lekászálódott hát a bérelt bárszékéről, és elindult az ablak… Tovább »

Az angyal a bárpultnál ült, mint minden csütörtök este 7:35 és 9:47 között. Előtte kilenc üres pohár. És három teli. – Most már elég! Ezt már nem töltöd belém! – sziszegte a bajsza alól félhangosan, de a bal keze szépen lassan, csendesen már el is indult a következő pohár felé…és már emelte is a szájhoz…. Tovább »