Az Ébredő Fények Temploma

Józsi kisvártatva magához tért, de ez nem sokat segített rajta. Esett az eső, teljesen átáztatta hatalmas szárnyait. A hideg őszi szél bebújt az ezüstös tollpihék közé, és csípett.  Az angyal tehát  fázott, ugyanakkor valami rettenetesen mardosni kezdte belülről. – Aha, kezdek lemerülni – motyogta csak úgy, magának kifent magyar bajsza alatt – na, majd rögtön… Tovább »

Másnap reggel Józsi kedvenc kukájában ébredt. – Vigyen el a francrosseb, Jehova bácsi! – morogta kifent magyar bajusza alá, de aztán inkább gyorsan megborotválkozott egy rögtönözve kitúrt, alig használt női borotvával. Szokásos reggeli tócsagyártó körútja után komótosan átlapozott egy főzősújságot, majd tekintetével gyengéden végigsimított egy arra járó tejszállító autón. Ettől aztán rögtön rosszul is lett…. Tovább »

A rettenetes, faltól-falig sötétségben csak Cicuka szemei világítottak. Aztán azok is pislákolni kezdtek, és kisvártatva ki is aludtak. Józsi nem örült ennek igazán, de hamar belátta, hogy ez is jó lesz majd valamire. Csak még nem tudta, mire. – Na, a francrossebbe, ebben is elemet kell cserélni! – köpött  az angyal fülébe egy tejszagú száj… Tovább »

Józsi letekerte a galamb lábáról a papírszalagot. A levélben csak ennyi állt: “- Na, mi lesz már?” – Hát én azt honnan a fenéből…! – morogta az angyal, miközben megkopasztotta, és nyársra húzta a postást – pedig hát van egy kis sütnivalóm! – Ha madarat tolláról, akkor embert kabátjáról? – hülyült meg egészen Mari –… Tovább »

Hallgattak egy sort. Józsi csak úgy magától. Marit nyilvánvalóan az angyal szorosan szájára tapasztott keze akadályozta kissé a véleménynyilvánításban. De aztán harapott… – Na, Te is, fiam, Mari! Hát beleharapsz a körtét adó kézbe? Hogy vinne el a nyugati szél! – dicsérte meg az angyal. Mari beleszagolt az aktuális légmozgásba. – Na, azt várhatod, hogy… Tovább »

Józsi nyakig elbújt a holnapi újságban. – Nini! – rikkantott ki belőle kisvártatva – Szertartás lesz a Titkos Kertben! Meghallgatjuk a Fuvolást? – Kicsodát? – árulta el magát Mari. – Hát a Fuvolást! Tudod, aki minden csövet megfúj… – Akkor biztos ő fújta meg a járókeretemet! – Hülye vagy már megszokásból! Hát nem emlékszel a… Tovább »

Mari is álmodott. Álmában egy frissen felavatott amfiteátrum lelátóján ült…azaz, csak ült volna, ha lett volna ülőhely… De hát nem volt. Sőt még lelátó sem volt, csak állványzat. Az állványokon körben pálinkaszagú angyalok ültek, kezük ügyében nektáros doboz, wécépapír-guriga, metrófogantyú, rohadt paradicsom, záptojás, döglött macska különböző állagban és színekben, és egyéb, röptetésre alkalmas kellék. Az… Tovább »

  Józsi egészen összegömbölyödött a hótakaró alatt, és teljesen felkészületlenül álmodni kezdett. Egy hideg hajnali tópartot álmodott magának, ahol valami nagyon büdös szél fújt ritmikusan a jobboldali fülébe. Minden egyéb mozdulatlan volt, és – mint egy kifestetlen kifestőkönyvben – mindennek csak a körvonalai látszottak. Hirtelen a nagy semmiből megjelent a szintén erre a szürreális világra… Tovább »

Ott állt Mari a járdán, de bárcsak ne tette volna… Gubancos haját lobogtatta a keleti szél. Lobogtatta, lobogtatta, aztán egyszer csak huss…elrepült vele. –  Már úgyis meguntam – vigyorgott a némi jószándékkal azért nőnek nevezhető jelenés, betekintést nyújtva tűzpirosra rúzsozott ajkai mögé. A fogai legalább szépek voltak. Mind a három. Testét angol szabású, valaha mélykékre… Tovább »

Józsi gyorsan levakarta magáról az ölelő kezecskéket. – Na jól van, Popsis Mari, most már térj magadhoz! Szórakozz a Bankos családdal! Hazajöttél? A kislány sértődötten megrázta édesnemes fürtjeit, és a nyakában lógó emberbőr szütyőcskébe kotort. Egy határozott rántással előhúzott belőle egy ütött-kopott, de hajdan jobb napokat is látott, fekete harisnyába bújtatott, arany csengettyűsorral díszített cirokseprűt…. Tovább »

A kedvenc kukája mellett egy valószínűtlenül gyönyörű tünemény lebegett. A felkelő nap vörös-arany fénybe burkolta a hófehér ruhás tündérkét. Göndör ezüst hajfürtjei finoman táncoltak az ébredő szellő ujjai alatt. Alig látható szárnyacskáival belekavart a hideg levegőbe, lábai lassan elérték az aszfaltot. – Szia! Éhes vagyok…adj valamit enni, kérlek? – mondta, és leült a járdára. –… Tovább »

Éjfélre járt az idő. Az angyal a lehető legkisebb méretűre húzta össze magát a reklámújságokból rögtönzött takarója alatt. Fejét egy megkopott kötésű Bibliára hajtotta. A könyv nem volt túl vastag, a lapok jó részét már régen kitépte belőle. Szükség törvényt bont… Aludt az angyal, és álmában motyogott a kifent magyar bajusza alatt: –  Köpöd ki… Tovább »

Lassan magához tért. Valami kaparászást érzett a kabátja alatt. – Aha! Az éhség! – motyogta néma ámulattal – na, gyerünk! Felemelte azt a fránya bal kezet. Mutatóujja hegye vörös fénnyel izzani kezdett… – Haza kellene telefonálni… – gondolta, de aztán megfeledkezett magáról, és a járdára vizelt. Kicsit arrébb csúszott, hogy a pocsolya közepén legyen, és… Tovább »

A tizenkettedik pohár után már nem nagyon tudta, hogy ki ő, hogy került ide és mit is keres itt. Halványan derengett neki valami zűrös munkahelyi szerelmi történet, valami kilakoltatás – vagy száműzetés, de minden olyan borgőzösnek tűnt. Csak egy szó fénylett elhomályosult elméjének éjsötét tábláján: “vacsoraidő”. Lekászálódott hát a bérelt bárszékéről, és elindult az ablak… Tovább »

Az angyal a bárpultnál ült, mint minden csütörtök este 7:35 és 9:47 között. Előtte kilenc üres pohár. És három teli. – Most már elég! Ezt már nem töltöd belém! – sziszegte a bajsza alól félhangosan, de a bal keze szépen lassan, csendesen már el is indult a következő pohár felé…és már emelte is a szájhoz…. Tovább »